Oldalletöltések száma: 5890807
2018. január 17. szerda 09:41,
Antal és Antónia napja van.

Öregedés ellen ezeket érdemes megfogadni újévkor

oregedesNyakunkon az új esztendő, sokan nagyon várják már, hiszen egy új év új lehetőségeket is kínál, de egyúttal mindenkinek nő az életkora is. Gyerek- és ifjúkorban talán ez még örömteli is, sokkal kevésbé az nyugdíj, vagy hetven közelében. De ma már az idős korban sem kell öregnek kinézni.

   A Health.com idősödő emberek olyan szokásait térképezte fel, amelyekkel késleltethetö az öregedés mindenkit elérö folyamata. Persze megöregedni sem egyszerű, ehhez ugyanis életben kell maradni. A tippek talán ehhez is segítséget nyújtanak.

   Ahogy e szokásokról a Házipatika.com egészségportálon is olvasni lehet, egy pszichológiai kutatás eredményei szerint azok, akik az öregedést a bölcsességgel és a több élettapasztalattal azonosítják, fizikálisan 40 százalékkal egészségesebbek, mint azok, akik a másokra szorulással és a haszontalanság érzésével teszik egyenlővé idősödésüket.
   A folyamatban az is komoly szerepet játszik, hogy mit eszünk, ettől is függ ugyanis, hogyan öregszik a testünk. A legfrissebb tudományos eredmények szerint hosszú távon a sok alacsony glikémiás indexű ételt (a glikémiás index egy olyan 1 és 100 közötti érték, amely azt mutatja, hogy egy adott élelmiszer milyen gyorsan és mennyire tartósan emeli meg a vércukorszintet), sok friss gyümölcsöt és zöldséget, teljes kiőrlésű gabonaféléket és sovány húsokat tartalmazó étrend a legjobb. Fontos továbbá, hogy étrendünk sok omega-3 zsírsavban gazdag legyen, azaz dióféléket, lazacot és lenmagot együnk, mert ez abban is segít, hogy a bőrünk tovább maradjon fiatalos. Az is számít, hogy mennyit eszünk. A gyakori túlevés hajlamosít a keringéssel kapcsolatos betegségek és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására.
   Aki szeretne szépen öregedni, annak lényeges, hogy aktív maradjon. A hangsúly nem a kemény edzéseken, hanem a rendszeres mozgáson van. Érdemes heti két alkalommal súlyzós, vagy saját testsúlyos edzést beiktatni, mert ez segít akadályozni az izomtömeg életkorral járó csökkenését, és ezáltal azt is, hogy túlságosan lelassuljon az anyagcsere. A rendszeres sport az elmét is segít fiatalosan tartani. Akik sokat mozognak, azoknál 25 százalékkal kisebb a demencia kialakulásának esélye is.
   Kutatások igazolják, hogy azok, akik rendszeresen járnak társaságba, és ápolják a családi, illetve baráti kapcsolataikat, tovább élnek. Emellett kisebb eséllyel lesznek kedélybetegek és depressziósak is.
   Az ember bő4rén látszik leginkább a kor. A bőrt érdemes minden évszakban védeni a káros UV-sugárzástól. Ez nem csak az öregedéstől véd, hanem a bőrrák kialakulásától is. Bár a legjobb D-vitamin forrás a napfény, érdemes is napozni, de csak mértékkel. Kevesen tudják, hogy már néhány napon töltött perc is elég ahhoz, hogy a szervezetünk D-vitamint kezdjen termelni – írta a Health.com.