Oldalletöltések száma: 5597484
2017. november 22. szerda 02:59,
Cecília napja van.

Munkára szövetkezhetnek majd a nyugdíjasok

nyugdijasok boldogokA kormány, illetve a törvényhozók nagy nekibuzdulással zárták ki a munka világából a nyugdíjas korba került közalkalmazott orvosokat, tanárokat, szakembereket, de pár év alatt a munkaerőpiac olyan irányba fordult, hogy bizony már nagyon is szükség lenne a nyugdíj mellett még dolgozni hajlandókra.

   A nyugdíjasok újra munkába állításának érdekében nyújtott be törvénymódosító javaslat kedden két kormánypárti politikus. A javasolt törvény célja az, hogy az aktív, még dolgozni kívánó, idősebb korosztály számára is foglalkoztatási esélyt, lehetőséget teremtsenek.


   A Parlament.hu portálon olvasható az az előterjesztés, amely javaslatot tesz nyugdíjas szövetkezetek létrehozására, illetve ennek törvényi lehetőségéra. A tervezet szerint a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjainak legalább 90 százaléka nyugdíjasnak kell lennie.
   A tervezet szerint a tagoknak alapításkor, illetve belépéskor vagyoni hozzájárulást kellene vállalniuk. A nyugdíjas szövetkezet eredményes gazdálkodás esetén közösségi alapot képez. A közösségi alapot a nyugdíjas szövetkezet tagjának vagy vele közös háztatásban élő közeli hozzátartozójának a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális jellegű szükségleteinek a kielégítésére kell felhasználni – olvasható a Parlament.hu oldalon.