Oldalletöltések száma: 5020587
2017. július 26. szerda 10:37,
Anna és Anikó napja van.

Lépéskényszerben

Nem gondolom, hogy örülni kellene a hírnek, miszerint a napokban elérte a világon jelenleg élő emberek száma a 7,6 milliárdot. Ha arra gondolunk, hogy az 1800-as évek elején éppen csak egymilliárdnyian éltek e sártekén, és száz évvel ezelőtt is kevesebben, mint kétmilliárdnyian, akkor igen megdöbbentő a nyolcmilliárd felé tartó szám.
   Ma a világ tele van bajjal, és a helyzet javulni biztosan nem fog. Gyorsuló ütemben születnek emberek, elsősorban a gazdaságilag elmaradott afrikai, ázsiai országokban, akik igencsak reménytelen létre számíthatnak. Sokmilliónyian tengetik napjaikat szinte állati sorban, vagy menekülőre fogják, és hordaként indulnak a számukra felfoghatatlanul gazdag országok felé. Nem véletlen, hogy kutatók, tudósok sorát foglalkoztatja a túlnépesedés kérdése, amely a klímaváltozásnak is a legjelentősebb kiváltó oka. Ki kell mondani: vagy szembeszállnak a vallások vezetői és a politikusok a nemzetek túlnépesedésével, vagy végképp elszabadul a pokol a világban.
   Egy, a közelmúltban ismertetett svéd tanulmány szerzői szerint a kevesebb gyerek születése lenne a leghatásosabb módszer a klímaváltozás megfékezésére. A Lund University kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy négy olyan eszköz van, amely jelentősen csökkentheti a személyes szén-dioxid-kibocsátást: a vegetáriánus táplálkozás, lemondás a repülőutakról és autózásról, valamint kevesebb gyerek szülése.
   A kevesebb gyerek nemzése, megszülése – amely már jellemzi a modern, jóléti társadalmakat, és emiatt akár munkaerőgondokkal is szembesülhetnek, de amelyet gyorsan megold majd a roboztizáció – ma elképzelhetetlen a fanatikusan vallásos országokban, hiszen több egyház is tiltja a születéskorlátozást, pedig nem a meg nem születettekért kellene aggódni, hanem a már élők sorsáért.
   Azt persze nem állíthatjuk, hogy amikor kevés ember élt a Földön, akkor nem volt szenvedés, nem voltak harcok, háborúk, népirtások, hiszen az emberiség egész története erről szól, mindez nem a túlnépesedett világ találmánya. Mindig, minden korban akadt önkényúr, lelketlen diktátor, aki saját népét nyomorította meg, és volt kész emberek tömegét feláldozni a maga dicsőségének érdekében. Minél több és korszerűbb fegyverrel rendelkeztek e becsvágyó uralkodók, úgy nőtt az emberi szenvedés nagysága.
   Egy ember születésénél kevés szebb esemény van a világon, de felelőtlen az a hitbéli, vagy világi hatalom, amely elfelejti, hogy a születés örömteli és felemelő pillanatai után az embert etetni, öltöztetni, oktatni kell, majd munkát, megélhetést adni a kezébe. Mindez terheli a környezetet, riasztóan megváltoztatja a klímát és nyomort, szenvedést hoz a mind kezelhetetlenebb emberi tömegre.
   Lépéskényszerben van az emberiség.

Egy biztonságos ország

Biztos vagyok benne, hogy ha a hallgatag többségnek elege is van a kormány folytatólagosan elkövetett gyűlöletkeltéséből, azt a legtöbben elismerik, hogy Magyarország egy viszonylag nyugodt, biztonságos ország. Mindezt igazolja az is, hogy a tavalyi 20. helyezés után idén már a földkerekség 15. legbiztonságosabb országa lett hazánk, legalábbis a Global Peace Index friss adatai szerint, amely alapján közeli barátaink közül Ausztria a negyedik, Csehország a hatodik legbékésebb állam a világon.
   Aki figyeli a napi híreket, láthatja, hogy ma már jószerével sehol sincs tökéletes biztonság a terror zavart elméjű művelői és nagyrészt ismeretlen felbujtóik miatt. Mindezt erősíti a nagyhatalmak idióta politikai lépéseinek sora, a fegyvergyártás és eladás, mint fergeteges üzlet, a túlnépesedés, sok harmadik világbeli ország víz- és élelmiszerhiánya, az emberhez méltatlan életkörülmények és az ezek által gerjesztett újkori népvándorlás.
   Az adatokból kitűnik, hogy világszerte nőtt a békétlenség az elmúlt évtizedben, annak ellenére, hogy tavalyhoz képest 93 országban nőtt a biztonság és a békehajlam, de 68 államban erősödött az erőszak.
   Az indexben az országok olyan szempontok alapján kaptak pontokat, mint például, hogy az emberek mennyire érzik magukat biztonságban a bűnözőktől, mekkora a fogvatartottak aránya, milyenek az országon belüli belső konfliktusok, vannak-e az erőszakossá váló tüntetések és erőszakos bűncselekmények.
   Azt senki sem róhatja fel bűnömként, hogy hívő rajongója vagyok a jelenlegi hatalomnak (ahogy eddig egyiket sem kedveltem), ennek ellenére tényként kell rögzítenem, hogy helyes volt a kerítések felhúzása. Amennyire drasztikusnak tűnő lépés volt a háborús menekültek és gazdasági vándorok tömegeinek útjába építeni egy fizikai akadályt (a menekültekkel szembeni szégyenletes bánásmóddal cseppet sem értek egyet), e lépéssel a regnáló hatalom egyelőre megkímélte az országot a terrorizmustól.
   Már ami az arab világból Európába irányuló erőszakot illeti, mert a belső harcoktól és főleg a mind mélyebb gyűlölködéstől cseppet sem, az ugyanis már a hivatalos magyar állami politika eszközévé vált. Ezzel pedig sikerült az eddig is nagyon megosztott magyar társadalmat még inkább gyűlölködővé tenni, olyanná, ahol családtagok, barátok, szomszédok, magyar, a magyart utálja, mert más a véleménye az élet dolgairól, mint rokonának, ismerősének, munkatársának. Viszonylagos így a békesség az országban, a felszín alatt szinte tapintható a készakarva gerjesztett feszültség, kiválóan működik az oszd meg és uralkodj módszere.
   A 15. helynek azért még így is örülhetünk.

Vérünk és tudásunk

Életünk során mindannyian átesünk laborvizsgálatokon. Mindenki tudja, hogy ez vérvétellel, vizeletadással és esetenként székletmintával történik. Az eredmény igen sokat elmond az orvosunknak arról, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, vagy miféle kóros folyamatok zajlanak a testünkben.
   A vér-, vizelet- és székletvizsgálat az orvos kezében kulcs a gyógyulásunkhoz, ezek hiányában legfeljebb tapogatózva kísérletezhet a testünkkel, hogy eltalálja a bajunkat, a gyógyulásunkhoz vezető helyes gyógymódot. A hírek szerint ezt az eszközt csavarná ki a doktorok kezéből a kormányzat a legújabb ötletével. Anyagi előnyökért cserébe arra ösztönöznék a háziorvosokat, hogy spóroljanak a betegeik laborvizsgálatán. Az indoklás szerint sok a felesleges vizsgálat, bár hozzátehetjük, azzal is csökkenthetnék a laborok leterheltségét és a költségeket, ha köteleznék a szakrendelőket, kórházakat, hogy a háziorvosok után, amennyiben nem feltétlenül szükséges, ne végeztessenek el újabb laborvizsgálatot, hanem használják a már rendelkezésre álló adatokat.
   Állítólag a háziorvosok sok tízezer forinttal gazdagodhatnának, ha beállnának a kormány által kijelölt sorba. Azt gondolom, hogy felelős, a hivatását szerető, a betegeit meggyógyítani akaró háziorvos ezt a gazdagodási lehetőséget el fogja utasítani, de abban is biztos vagyok, hogy lesznek olyanok, akik élnek majd a felkínált lehetőséggel, és ritkábban küldik majd betegeiket laborba. Számukra azért még megmarad a találgatás, jóslás, kísérletezés és ráolvasás módszere.
   Egy másik fontos kormányzati elképzelésről is hírt adtak a lapok, ezek szerint még tavaly év végén arra tett javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy szűkítsék a gimnáziumi keretszámokat, legyen kötelező központi felvételi és az első körben sikertelenül felvételizőket kötelezően irányítsák át a szakképzésbe. Ezek mellett ajánlottak még néhány érdekes megoldást a minisztériumi szakemberek annak érdekében, hogy drasztikus csökkenjen a gimnáziumi tanulók létszáma.
   Nyilvánvalóan szükség van a munkáskezekre, hiszen a legtöbb cég munkaerőgondokkal küzd és a megoldáshoz vezető út lehet az ilyen korlátozás. Persze másként is vonzóbbá lehetne tenni a fiatalok számára a kétkezi munkát, például a nyugati bérekkel versenyképes fizetésekkel, jó munkakörülményekkel. Ja, hogy olcsóbb butítani a népet, mint megfizetni? Ez valóban fontos érv lehet a kormányzat kezében.
   Az ember nehezen szabadul a gondolattól, hogy a kormányon belül működhet egy titkos néprosszléti államtitkárság, amely bőszen ontja magából az ötleteket, hogy hogyan tehetnék még feszültebbé az életünket.
   Kijelenthetjük: jól dolgoznak.

Pártbuli

- Nincs kedved beszállni? Kell hozzá tíz ember és egy ügyvéd, aki megcsinálja az alapító okiratot, aztán egy kis szervezés, pár telefon és kapunk az államtól egy rakás pénzt, szinte ingyen. Szóval alapítsunk pártot!
   A mindennapi politikai hírekben jó, ha hat-nyolc párt neve szerepel rendszeresen, többnyire a parlamentben frakcióval rendelkező, vagy függetlenként jelölt képviselővel jelenlévő pártalakulatoké. Az átlagember, ha csak nem elkötelezett híve, hívője valamelyik pártnak, már oda sem figyel arra, amit ezeknek a formációknak a képviselői mondanak, mert vagy nem igaz, vagy, mert nincs súlyuk, tekintélyük.
  Persze az ügyeskedők, vállalkozó kedvűek mindezt másként látják, hiszen ma Magyarországon nagyon is megéri politizálni, már ha a pártműködésért megszerezhető adóforintok milliói ezt jelentik. 2014-ben az ellenfeleiket szétforgácsolni akaró kormányzók ötlete nyomán hatalmas mennyiségű, szám szerint száznegyvenhét olyan párt lett, amely indulhatott volna a választáson, mára ez a szám – az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint – közelít a kétszázhoz és folyamatosan emelkedik. Jelenleg országszerte 350-nél is több párt áll bejegyzés alatt. A köznyelv a legtöbbjüket a kamupárt, vagy bizniszpárt kategóriába sorolja.
   A pártalapítás nagyon is megéri, s bár a hírek szerint nyomoz az ügyészség az eltűnt százmilliók után, az előző országgyűlési választáson indult bizniszpártok tevékenységének köszönhetően a tavalyi év végéig a sajtóhírek szerint 630 millió forint tűnt el végleg a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból.
   Csábító az üzlet, hiszen a pártalapítás, ha az ügyvédi költséget leszámítjuk, szinte fillérekbe kerül. Nem ilyen vékony viszont a megszerezhető összeg, ugyanis a kampányfinanszírozási rendszer alapján, ha a 106 választókerület közül legalább 27-ben sikerül jelöltet állítania, minden egyéni jelölt után egymillió forintot kap a párt. A pártlisták után legalább 27 jelölt esetén minimálisan 149 millió forint jár a pártnak. Ha legalább 27 kerületben képesek jelöltet állítani, akkor az egyéni jelöltek és a lista után összesen legkevesebb 176 millió forint, ha mind a 106 kerületben indulnak, akkor már 703 millió forint üti az alapítók markát.
   Nyilvánvalóan a kapott támogatással el kell számolni, na de aki a magyar adórendszereken edződött, annak ujjgyakorlat összeszedni a megfelelő számlákat a költségek igazolására. Bár a jogszabály szerint az egyéni jelöltek az egymillió forintos támogatást csak akkor tarthatják meg, ha a választások során a szavazatok legalább két százalékát megkapták, a pártlista esetén még akkor sem kell pénzt visszafizetni, ha a listára a kutya sem szavazott.
   És még Amerikára mondják, hogy a korlátlan lehetőségek hazája.

Feláldozottak

A családtámogatások növekedésével azt szeretné elérni 2030-ra a kormány, hogy akik gyermeket vállalnak, több mint két gyermekben gondolkodjanak. Szeretnék több mint 30 ezerrel növelni a megszületendő gyermekek számát. Mindez nemrégiben hangzott el egy kormányzati tájékoztatón.
   Jogos az igény, hogy ne fogyjon tovább a népesség, hiszen rendre húsz- és harmincezer között csökkent évente a magyarországi magyarok száma. Még akkor is csökken, amikor nő a születésszám, ugyanis nagyon sokan halnak meg fiatalon, még munkaképes korban. A minap látott napvilágot az az átfogó jelentés, amelyből kiderül, hogy egyetlen év alatt 32 ezer olyan ember halt meg, aki még élhetne, ha jobban működne a magyar egészségügy.
   Bár a jelentés szerint 2013 és 2015 között a magyar lakosság egészségi állapota javuló tendenciát mutatott, nagyok az országon belüli eltérések. Emellett a leggyakoribb halálokok, mint a keringési rendszer betegségei, a nőket sújtó daganattípusok, a férfiak vastagbél- és a végbélrák megbetegedései terén az EU-28 átlaghoz képest tovább romlott a helyzetünk.
   A jelentés olvasói megtudhatták azt is, hogy a várható élettartam szerint a magyar nők az unió 28 tagállamának rangsorában a 26., a férfiak pedig a 24. helyen állnak. A nők születéskor várható élettartama 79,4, a férfiaké 72,3 év.
   Az életkilátásokat jelentősen befolyásolja, hogy ki hol él és mennyit tanult. Az egészségesen várható élettartamot nézve Közép-Magyarországon a legjobbak egy ember kilátásai, míg Észak-Magyarországon a legrosszabbak. Az előbbi térség férfi lakói 7, a nők pedig 8 évvel tovább maradnak egészségesek, mint az utóbbiban élők. Kiderült az is, hogy egy alapfokú végzettségű férfi 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa.
   A kutatás megállapítása szerint, ha idejében és a megfelelő ellátást kapták volna, a 2014-ben elhunytak 14 százaléka megmenthető lett volna. További 12 százalék halálát népegészségügyi beavatkozásokkal lehetett volna elkerülni és a 65 év alattiak körében minden második haláleset elkerülhető lett volna megfelelő népegészségügyi beavatkozásokkal. Volna.
   Tudjuk, hogy a mai kormányzati felfogás szerint nem jó, ha túl sokáig élünk, mert akkor majd nyugdíjat kell fizetni nekünk, ez pedig az egyesek számára igen gazdaságos nagyberuházásoktól veheti el a pénzt, ráadásul, ha valaki sokáig él, akkor gyógyszerre és egészségügyi ellátásra is gyakrabban lesz szüksége. Hulljon hát a férgese!
   Természetesen kell a sok gyerek, hiszen ők jelentik a jövőt, de kellene a kisvárosnyi, évente értelmetlenül feláldozott felnőtt is. Bár meglehet, ők a járulékos veszteség a cél érdekében.
   De vajon mi a cél?

Érettek

Javultak az iskolázottsági mutatók Magyarországon a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlás között – derült ki a KSH nemrégiben napvilágot látott információjából. De megtudhattuk azt is, hogy a népesség (nyilvánvalóan a 18 éven felüliek) fele legalább érettségivel rendelkezik, a 25 évnél idősebbek több mint egyötöde pedig diplomás.
   Bevallom, fogalmam sincs, hogy ez kiváló eredmény-e, vagy éppen csak egy kegyelem kettes, mert bár a felnőtt népesség fele, vagyis mintegy négymillió ember garantáltan tett egy, az életében és képzettségében mérföldkövet jelentő vizsgát, a másik négymillió ugyanakkor nem.
   Ahogy az interneten is megtalálható, a mai értelemben vett érettségi vizsgát első ízben 1788-ban, Poroszországban tartottak. Ausztriában 1849 óta érettségiztetnek, Magyarország gimnáziumaiban pedig 1851-től követték a monarchiabeli példát.
   Azt, hogy ma mekkora értékkel bír az érettségi, mire jogosít, és mihez lehet vele kezdeni, nehéz megmondani. Mert miközben a továbbtanuláshoz elengedhetetlen, addig csak egy érettségivel napjainkban nemigen lehet nagy álmokat szőni a munkaerőpiacon, ahol a magasan képzett emberek jelentős része is úgy érzi, hogy nem becsülik meg tudását, és ami a mindennapi életben végképp zsebbevágó, nem is fizetik meg. Ezután a csak érettségizett munkavállaló bizony nincs irigylésre méltó helyzetben.
   A Központi Statisztikai Hivatal kis-népszámlálási eredményeinek ismertetésekor elhangzott, ahogy fogynak az alulképzett idős emberek, úgy emelkedik a lakosság iskolázottságának szintje. Nem tudom, hogy tekinthetjük-e ezt az utóbbi években kiválóan felforgatott, átalakított hazai oktatás dicsőségének?
   Ha már az oktatásnál tartunk, nem árt feltenni a kérdést, vajon mi van a népesség nem érettségizett másik felével? Vajon ők az egykor jól működött, mára viszont derekasan lepusztított szakmunkásképzésben vettek, vesznek-e részt és tisztességes, bár mélyen nyugati társaik alatt fizetett kétkezi munkásokként, szakemberekként keresik-e kenyerüket, vagy közmunkások lettek, mert a szemét eltakarításához, a parkrendezéshez, ároktakarításhoz és hasonló fontos önkormányzati feladatokhoz valóban nem kell szakvizsgával rendelkezni.
   Egy korszerű társadalmat képzett polgárainak sokasága tehet naggyá, vagyis kimondhatjuk, hogy kiváló oktatás nélkül nincs fejlődés. Igaz, minél tanultabb valaki, minél többet tud a világ dolgairól, annál többet és mélyrehatóbban gondolkodik, emiatt nehezebb lesz szlogenekkel, nagyívű kormánypropagandákkal, féligazságokkal, vagy éppen jól hangzó és mozgósító erejűnek szánt hazugságokkal irányítani.
   Jogos tehát a kérdés: mi érettek vagyunk?

London

Családom egyik igen tehetséges, magasan képzett ifjú tagja Londonba készül. Szakmájában szinte már mindent megtanult, amit itthon lehetett, amit pedig nem, azt megtette Angliában és az Egyesült Államokban. Egy ideje úgy érzi, hogy tudását idehaza nem becsülik meg, nem veszik igénybe magas szintű ismereteit. Eldöntötte, hogy még egy szakterület ismereteit sajátítja el saját pénzéből, mégpedig Nagy-Britannia fővárosában, ahol munkát is vállal, hogy ottani költségeit ki tudja fizetni.
   Gyerekkorától figyelem pályafutását, az ismeretlen kihívásoktól nem félő bátorságát. Ő a modern Európa gyermeke, a sokat utazó, sok ismeretet szerző, nagy tudású fiatalok közé tartozik, akiket ma az unió ösztöndíjprogramjának neve nyomán Erasmus-generációnak neveznek.
   Szemernyi kétségem sincs, hogy Londonban is megállja a helyét, mégis féltem őt. Igen, a terroristáktól, akik ezúttal ismét Londonban csaptak le, ártatlanokat öltek, sokakat súlyosan megsebesítettek, olyanokat, akiknek egyetlen bűne, hogy nem Allah követői. Így istenük nevében, önmagukat felhatalmazva, megölhetnek ártatlan keresztényeket, zsidókat, bármilyen más hitűeket, vagy vallástalanokat. Bár pár napja egy kabuli merényletben muszlim ölt többnyire muszlimot és vérgőzös gyilkosaiknak elég a vérengzéshez az is, ha a másik ember muszlim ugyan, de síita, vagy szunnita.
   Nyilvánvalóan a gyűlölet gyűlöletet gerjeszt, a gyilkosság gyilkosságokat. Lehet, hogy az egyik fél mindezt rendcsinálás ürügyén bombázásokkal, a másik öngyilkos merényletekkel, autós gázolásokkal, késekkel műveli, de egyetlen ártatlant sem érdekel, hogy hősködő politikusok, vagy „igazságosztó” merénylők miatt kell meghalnia, miközben ő csak életben akar maradni egy háború sújtotta országban, vagy békésen sétálni egy város utcáján, hallgatni kedvence koncertjét, mint történt Manchesterben.
   Európa vezető politikusai akkor járnának el megfelelően, ha végre felismernék, nem helyes befogadni tömegeket, ha azok nemzedékek sokaságán át beidegzett neveltetése ellenkezik a befogadó ország szabályaival, erkölcsi normáival, szokásaival. Sokkal inkább Európán kívül kellene tartani a menekülőket és a jobb élet reményében vándorútra kelőket. Nem megtagadni kell a segítséget a rászorulóktól, hanem lehetővé tenni, hogy megszokott környezetükben élhessenek békében.   Már persze ha abban akarnak élni. Mert több merényletben is az egykori bevándorlók már európai állampolgár, de kilátástalan életet élő második, harmadik generációs gyerekei ölték halomra embertársaikat.
   Tudjuk, a terror kiirthatatlan, mégis mindazoknak, akik nem csak politikai tőkét szeretnének kovácsolni ártatlanok halálából, együttesen kellene megoldást találni, hogy egyikünknek se kelljen szeretteit féltenie, mert valahol a világban elmennek koncertre, vagy egy kellemeset sétálni.

Statisztikai alapon

„Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.”
   Ezt a kijelentést – állítólag tévesen – a legendás brit miniszterelnöknek, Sir Winston Churchillnek tulajdonítják. Van olyan forrás is, amely szerint a németek terjesztették ezt róla a második világháború alatt, hogy hazugnak állítsák be. Ma már nehezen kideríthető, hogy elhangzott-e egyáltalán a mondat, ugyanakkor erősen jellemzi az emberek és a statisztika viszonyát.
   E gondolatok kiváltó oka, hogy pár nappal ezelőtt ünnepelhettük a hazai statisztika létrejöttének 150. évfordulóját, ugyanis Keleti Károly vezetésével 1867. május 25-én alakult meg a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretei között hatfős statisztikai szakosztályként a mai hatóság, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elődje.
   Élete folyamán szinte mindenki találkozik a statisztikával, sőt szolgáltat adatokat hozzá. Elég csak arra gondolni, ha egy édesanya megkérdezi a boltba küldött gyermekét, hogy mennyit költött, vagy ha az iskolában arra kell felelnie a diáknak, hogy hányan voltak benne a folyosói verekedésben, máris adatokat szolgáltattak. De számot kell adnunk munkánk során az egy nap alatt elkészített munkadarabokról, vagy adóbevallásunkban a megkeresett jövedelmünkről. Vagyis minden, ami velünk történik, valahol, valamelyik címszó alatt statisztikai adattá válik.
   S, hogy mire is jó mindez? Nos ha nem lenne statisztika, nem lehetne terveket készíteni, nem sütnének elegendő kenyeret a pékek, nem lenne elég hús a boltokban, vagy éppen mindenből túl sok lenne, nem tudnánk, hogy mekkora az átlagkereset (amelyet a dolgozók többsége csak hírből ismer), vagy éppen ki rúgta a legtöbb gólt az igen színvonalas magyar labdarúgó-bajnokságban.
   De mint tapasztaljuk, a statisztikai adatokat sokféleképpen lehet értelmezni, hiszen a világ minden kormánya és politikusa úgy használja, forgatja a számokat, ahogy azt érdeke kívánja. Például valahol, egy országban az ott nemzetinek nevezett konzultációnál siker lehet, ha milliós nagyságrendben küldik vissza a polgárok a kormány által feltett álkérdésekre adott és a lehetséges válaszadási lehetőségekkel sugallt válaszokat. Ha nagy a szám, akkor ez az adott konzultálónak siker, lehet vele büszkélkedni, miközben nem hangzik el egy olyan – bizonyára sokakat érdeklő adat – hogy hányan írtak különvéleményt, pontosabban indulatukban hányan küldték el bizonyos melegebb égtájra a kérdések megfogalmazóit.
   Ezért, miközben megállapítjuk, hogy statisztika nélkül nem működne a világ, átérezzük igazságát a Churchillnek tulajdonított kijelentésnek is.

Súlyos magyarok

Kijelentem, hogy enni jó. Gondolom, hogy sokan értenek velem egyet, sőt még talán a kommentelők sem esnek nekem mindenféle gyalázatot vágva a fejemhez a kinyilatkoztatásom nyomán. Szóval nagyjából biztosra megyek.
   Annál is inkább, mert az idei, május 20-ai Európai Elhízás Nap (EOD) alkalmából a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD által kiadott jelentés szerint a szerveződés 35 tagországában minden második felnőtt, és hatból egy gyerek túlsúlyos. Vagyis az emberek szeretnek enni.
   Bennünket kiugróan is érint a felmérés, amelyből kiderül, hogy az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland mögött a cseppet sem előkelő negyedik helyet, ezen felül az európai aranyérmet éppen mi, magyarok szereztük meg. Persze jó lenne olyan felmérések negyedikjének is lenni, amelyek például a legfejlettebb, legdemokratikusabb, legtehetősebb, legélhetőbb országokat sorolja fel, de hát az ember ne legyen elégedetlen, örüljön annak a sikernek, amit elért.
   Már persze amennyiben mindez siker, bár aligha az. Különösen annak fényében nem, hogy ugyancsak a napokban látott napvilágot egy vizsgálati eredmény, amely szerint az egészséges kövér emberekre sokszorosan nagyobb veszély leselkedik a szív- és érrendszeri megbetegedések terén, mint vékonyabb embertársaikra.
   A szülők szeretetüket sokszor azzal mutatják ki, hogy etetik a gyerekeiket. Ez természetes, hiszen az utódok ellátásának egyik sarkaltos pontja a táplálás, de a fiatalok túletetése, zsíros ételekkel, édességekkel tömése már közel sem az. Felmérések szerint a magyar gyerekek közel harmada súlyfelesleggel küzd és a túlsúlyos, vagy elhízott fiatalok nagy eséllyel felnőttkorukban is kövérek lesznek.
   Mindezek elkerülésében sokat segíthet a tudatosság, a megfelelő nevelés és a család jó anyagi helyzete. Mert ha csak kenyérre és olcsó zsiradékra jut, akkor nemigen lehet mondani a fiatalnak, hogy egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, és ha meg is tehetné a család, hogy korszerűen táplálja gyermekét, de anyuka és apuka is szereti a nehéz ételeket, azokból is a minél többet, akkor a gyereküknek sem marad esélye a helyes táplálkozásra.
   A rendszeres sportolás sokat javíthat ezen az állapoton, a többfelé megépült tornacsarnokok, sportpályák is hozzájárulhatnak ehhez, bár éppen azt tapasztalom, hogy nem is oly könnyű a termek, pályák bérleti díját megfizetni. Ugyanakkor ez nem lehet kifogás, hiszen tudjuk, a láb mindig kéznél van, futni pedig jószerével minden egészséges gyerek tud, vagyis csak a megfelelő szülői példamutatás kell hozzá, meg egy lábat kímélő cipő.
   Úgy tűnik, napjaink közéleti történéseit csak jól kipárnázott idegekkel lehet elviselni. Talán ez a magyarázat arra, hogy miért is vagyunk mi a legkövérebbek Európában.

A zsaroló

Ül az ember a számítógépe előtt, figyeli a monitort, munkát végez, levelet ír, tervez, filmet néz, híreket, kommenteket olvas, játszik, vagy éppen pénzügyeivel foglalkozik. Semmi különös, csak átlagos 21. századi tevékenység.
   Ül a gépe előtt egy másik ember valahol a világ ki tudja melyik pontján, és azon ügyködik, hogy másoknak kárt okozzon, miközben ő látványosan meggazdagodik. Mondhatnánk, hogy ez is csak egy átlagos, bár szerencsére az előbbinél ritkább 21. századi tevékenység.
   Meglehet, hogy ez az interneten terjesztett írásom nem jut el az olvasókhoz, mert a cikk születésének pillanatában már több mint 150 ország számítógépeit érte el a WannaCry elnevezésű zsarolóvírus, amely a középkori pestisjárványokhoz hasonló sebességgel terjed és szedi áldozatait. Igaz, e vírus nem öl meg embereket, csak a mindent átszövő informatikai rendszereket teszi tönkre, amellyel viszont cégóriásokat, állami intézményeket, adatbázisokat és rajtuk keresztül a világ polgárait hozhatja súlyos helyzetbe.
   A zsaroló a számítógép működését megakadályozó kártevő hatástalanításáért 300, estenként 600 dollárnyi virtuális pénzt, Bitcoint követel. Ahogy azt szakértők megállapították, a zsarolóvírust az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségétől lopták el más hackerszoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki, amelyet a Microsoft már hónapokkal ezelőtt kijavított, csak éppen sokan nem telepítették a frissítést.
   A számítástechnikához amúgy mit sem értő, annak vívmányait csak használó emberek igencsak elképedve figyelhetnek fel arra a mondatra, hogy az amerikaiak – ahogy számtalan más ország megfelelő kormányhivatala is – zsarolóvírusokat és más, az informatikai rendszerek befolyásolására, tönkretételére alkalmas hackerszoftvereket fejlesztenek és tárolnak. Egy átlagpolgár, akinek legfőbb gondja az, hogyan teremtse elő saját és családja megélhetési költségeit, nemigen gondol arra, hogy kormánya akár külső ellenségek, akár saját polgárai ellen bevethető kiberfegyvereket gyártat és tárol nagy mennyiségben.
   Nem kell nagyon képzettnek lenni az informatika terén, elég csak a napi híreket olvasni, hogy tudjuk, hatalmas háború zajlik jelenleg a kibertérben. Gondolhatunk az amerikai elnökválasztást befolyásoló támadásokra, az álhírgyárak tömegeket félretájékoztató „híreire”, és máris megértjük: nagy veszélyben vagyunk.
   Nyilvánvalóan óvatossággal, megfelelő vírusvédelemmel egy szintig lehet védekezni a támadások ellen, de félek tőle, ahogy nekem, úgy nálam sokkal tudósabb embereknek sincs fogalmuk a tökéletes megoldásról.
   Rossz hír viszont a zsarolóknak, hogy fizetni aligha fogunk.