Oldalletöltések száma: 5901051
2018. január 19. péntek 12:45,
Sára és Márió napja van.

Fogy az értelem

Valamikor az évezredforduló táján az IQ-ról, vagyis az intelligenciahányadosról írtam egy cikket. Az IQ, az intelligence quotient, ahogy az ezzel foglalkozó Menza HungaIQa oldalán is olvasható, egy relatív mutató, amely azt fejezi ki, hogy egy személy milyen eredményre képes a saját országában, a saját korcsoportjának átlagához képest.
   A cikk írásakor úgy gondoltam, ideje lenne megtudnom a saját IQ-mat. A legnagyobb titokban befizettem egy tesztre, azzal, hogy ha vacak lesz, soha senkinek sem szólok róla. Amikor elkezdtem a félórás IQ-tesztet, az első percekben pontosan úgy bámultam a képernyőre, ahogy a legelőről hazatértekor a sokat emlegetett borjú az új kapura. Éppen annyi gondolat is volt a fejemben.
   Aztán jött egy szikra és megértettem a feladatot. Ettől kezdve már sokkal gyorsabban ment minden, de az elvesztegetett percek miatt az utolsó feladatra már nem jutott időm. Megkaptam a kiértékelést, amely szerint 125-ös az IQ-m, legalábbis a teszt alapján. Azt sem tudtam, hogy ez jó, vagy rossz, míg ki nem derült, hogy ezzel bizony cseppet sem kell szégyenkeznem. Eddig még a családomnak sem nagyon beszéltem erről, most is csak azért mesélem el, mert úgy gondolom, hogy a magyar emberek döntő többségének fogalma sincs a saját IQ-járól. Bizonyára sokaknak az enyémnél is magasabb, ugyanakkor egy 2010-es felmérésen hazánk polgárai 112 ország lakosainak összevetésében a 34. helyen végeztek 97-es átlag IQ-val.
   A napokban napvilágot látott hír szerint a modern technológia miatt jelentősen csökken az európai országokban élők intelligenciaszintje. A kutatók elsősorban Skandináviát és az Egyesült Királyságot vizsgálták és arra jutottak, hogy az az IQ-növekedés, amely az 1900-as évek derekától volt jelen a fejlett országokban, megakadt, és az 1990-es évek közepétől inkább csökken az intelligencia-szint, mint nő. A felmérés készítői szerint nincs ez másként Németországban, vagy Hollandiában sem és – teszem én hozzá –, ne legyen kétségünk, oly globális lett a világunk, hogy amit    Nyugat-Európában tapasztalnak, az ránk is igaz lehet. Kivéve a demokráciát, jólétet, jogbiztonságot, magas kereseteket meg még néhány apróságot, de hát ezek tényleg nem ide tartoznak.
   Nem nehéz belátni, hogy a készen kapott információk tömege, az internet, az okostelefon nyújtotta állandó és kéznél lévő segítsége csökkenti agyunk megdolgoztatásának szükségességét, kevésbé gondolkodunk, viszont meglehetősen gyorsan keresünk válaszokat megoldandó kérdéseinkre fórumokon, közösségi portálokon.
   Ragozhatnánk tovább a témát, de nem érdemes. Az látható, hogy többet kellene gondolkodnunk, ha nem akarjuk, hogy tudatunk idő előtt beszűküljön és ezáltal könnyebben irányíthatók, befolyásolhatók legyünk.
   Vagyis, hogy el ne fogyjon az értelmünk.

Agykárosodottak

Agykárosodást okoz a hatalom.
   E kijelentés nem tőlem származik, bár régóta tapasztalom, hogy azoknak, akik tartósan hatalmon vannak, módosul a tudatállapotuk. Többnyire jelentősen torzul az ítélőképességük és egy idő után csalhatatlannak, minden dolgok szakértőjének, kizárólagos tudójának hiszik magukat. Nyilván saját érdekükben ezt erősítik környezetükben a belőlük kiválóan élők is.
   A bevezetőben leírt kijelentő mondat annak az összeállításnak a címe, amely a hatalom birtokosainak agyi folyamataival foglalkozik. Ahogy a szakemberek által szerkesztett Ténygyár című portálon olvasható, a The Atlantic magazin szerint a különböző kutatások eredménye legjobban az úgynevezett hatalmi paradoxonnal foglalható össze. Ez annyit jelent, hogy az emberek magas pozícióba jutva elvesztik azokat a képességeiket, amelyekre a hatalom megszerzéséhez volt szükségük. Elsősorban az empátiát, vagyis az együttérzést, az egyes emberi sorsokba beleélés hajlamát.
   Dacher Keltner, a Kaliforniai Berkeley Egyetem pszichológiaprofesszora két évtizeden keresztül vizsgálta a hatalom személyiségre gyakorolt hatását. Szerinte a hatalom megszerzése felér egy agysérüléssel, mert hatására az emberek kevésbé ismerik fel a kockázatokat, sokkal könnyebben hoznak érzelmi alapon meggondolatlan döntéseket, és elveszítik a készséget arra, hogy a másik ember fejével gondolkozzanak. És ne csak politikusokra gondoljunk, ilyenek a napjainkat megkeserítő munkahelyi kiskirály főnökök is.
   Az „agykárosodott” országvezetők igen nagy veszélyt jelentenek saját népükre, de egyúttal a világra is. Kis gondolkodással jó pár olyan autoriter, vagy diktátor vezetőt tudunk felsorolni, aki népe vérét szívja és hatalmi gőgjében személye túlértékelésével a világ úgy-ahogy még meglévő békéjét is kockára teszi. A szaporodó európai – látszólagosan parlamentáris rendszerekben, nagyjából szabad választásokkal legalizált – egyeduralkodók mellett a szép számmal fellelhető ázsiai, afrikai, dél-amerikai önkényurak összeszámlálásához is már számológépet kell igénybe venni.
   Ha éppen azok az emberek válnak képtelenné az empátiára, akik emberi életek millióiról döntenek, az szörnyű tragédiákhoz vezethet és vezetett már eddig oly sokszor a történelem során. Ahogy az említett írásban olvasható, a jelenséget hübrisz szindrómának elnevező Lord David Owen brit neurológus szerint a hatalom egyeseknél a valóságérzékelés elvesztéséhez, az „alattvalók” nyilvánvaló megvetéséhez, hozzá nem értő és rossz döntésekhez vezethet. A hübrisz ókori görög fogalom, amely leginkább gőgöt, elbizakodottságot jelent. Találó kifejezés a tudatmódosult vezető állapotára.
   S, hogy miként maradhat vezető évtizedekig az ilyen ember? A módszer pofonegyszerű és bevált: megoszt és uralkodik.

Vágyaink

Éppen csak túl vagyunk a karácsonyon, legmeghittebb és leginkább várt ünnepünkön. Az erősödő kormányzati vallási buzgalom ellenére is a karácsony felekezeti jelentősége a felmérések szerint hazánkban folyamatosan csökken, és mindinkább átveszi a hitbeli indíttatás helyét a szeretet, megbékélés, az együvé tartozás értéke e két napon. Végül is karácsony úgy szép, ahogy érzünk iránta: vagy, mert ekkor ünnepeljük Jézus születését, (és) vagy, mert együtt lehetünk szeretteinkkel.
   Sokaknak ez a karácsony volt az első, hiszen csak nemrég pottyantak e szép világra másoknak meg éppen az utolsó. Azt, hogy ki hány karácsonynak örülhet még, élvezheti a szeretet ünnepét, a legfelkészültebb kártyajósok sem tudhatják. Sokkal könnyebb viszont megfogalmazni vágyainkat, elvárásainkat a jövővel szemben. S miután nyakunkon az új esztendő, nyilván sokakat foglalkoztat a gondolat, vajon mit hozhat számukra 2018, mire számíthatnak, vagy éppen mit szeretnének az ártatlan csecsemő tisztaságával induló évtől. Erre volt kíváncsi a Ténygyár és a ZRI Závecz Research is, amely decemberben végzett ezirányú felmérést.
   A telefonos kérdezősködés nyomán kiderült, hogy az ország lakosságának 54 százaléka egészsége megőrzését tartotta a legfontosabbnak, amikor a három kívánságról szóló kérdésre válaszolt. Egyharmada a válaszadóknak viszont a megfelelő mennyiségű pénzt gondolta elsődleges szempontnak, míg holtversenyben követte e két álláspontot a családi élet és párkapcsolat harmóniája, vagy a világbéke, bár ezeket csak minden ötödik ember óhajtotta.
   Egy ilyen megkérdezéskor persze megszalad az ember fantáziája, volt például, aki örök életet, ingyen sört vágyott, más pedig, hogy gyerekei maradjanak Magyarországon, és ugyancsak érthető kívánság, hogy ne robbantgassanak a világban. Akadt olyan is, aki azt szeretné, hogy csak hazafiak legyenek az országban. Szerencsére azt nem részletezte, hogy mi legyen azokkal, akik szerinte nem hazafiak, csak egyszerű élni, létezni, boldogulni akaró magyar polgárok, akik kalandvágyból itthon maradnak, és hazájukban teszik a dolgukat. Bár akárhogy is nézem, ez már a hazafiaság jellemzése is volt. Megszívlelendő kívánság az is, hogy töröljék a háborút és a politikát. Messzemenően egyetértek.
   Nyilvánvalóan egyikünk sem tudja, hogy számára, vagy éppen a nagy közösség számára teljesülhet-e egyetlen kívánsága is, például, hogy a kiváló magyar gyógyító rendszer mellett megmaradhat-e az egészsége, vagy, hogy sikerül-e itthon boldogulnia a gyerekeinek. Ahogy a kutatók a honlapjukon összegzésként írták, az emberek zöme úgy véli, egészség legyen, a többit majd csak megveszik valahogy. Ha szerencsénk van, egy év múlva megnézhetjük mi jött be mindebből.
   Ha szerencsénk van.

A semleges sem semleges

Annyi gyalázatos esemény történik minden nap a nagyvilágban, hogy egy kicsit is érthetetlennek tűnő hírre már fel sem kapjuk a fejünket. A híradók mifelénk már úgyis csak kormánypropagandáról, vagy bűnügyekről, tragédiákról, balesetekről szólnak. Aztán egyszer csak jött egy hír, miszerint az USA eltörölte a netsemlegességet biztosító előírásokat. Nagy ügy, és akkor mi van?
   Különben is ez a netsemlegesség olyan úri huncutságnak tűnik, az internetezők többnyire azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák. Az persze más volt, azt azonnal megértettük, amikor fizettetni akart a kormány az internethasználatért, ki is szaladtak vagy százezren az utcára első felindulásukban és mondhatom, igen jól tették. De a netsemlegesség amerikai eltörlése valahogy nem idegesít bennünket, pedig szakértői vélemények szerint a szabad internet megszüntetésére tett első lépésről van szó.
   De vajon mit is takar az internet semlegessége? A netsemlegesség elve szerint az internetszolgáltatóknak pontosan ugyanolyan feltételek mellett kell biztosítaniuk bármilyen weboldal vagy szolgáltatás elérését. Nem tehetnek különbséget bizonyos online szolgáltatások között, nem tehetik meg például, hogy az egyik videómegosztónak nagyobb sávszélességet adnak, mint a másiknak.
   Bár az Európai Unió jelezte, hogy a szövetség fontosnak tartja továbbra is a netsemlegességet, de az internet globális volta miatt ez aligha érvényesülhet, ha az amerikaiak bármit is változtatnak a megszokott renden. Nyilvánvalóan a magyar internethasználókat is érinti majd a derék és a világ számára már eddig is sok jót tevő amerikai elnök legújabb sikere. 
   Vegyük a leginkább érthető példát. Mifelénk a népek, ha rákapnak az online közösségi létre, a családi, politikai, nemi, jótékonysági és gyűlölködési tevékenységük kollektív kiélésére, akkor többnyire a Facebookot használják. Igen ám, de ha a szolgáltatójuk valamilyen pénzügyi megfontolásból inkább a Tumblrt, vagy mondjuk a Twittert részesíti előnyben, akkor többe kerülhet majd facebookozni. Az egyik ugyanis majd nagyobb adatmennyiséget igényelhet, mint a másik.
   És akkor még szót sem ejtettünk a filmcsatornákról, a politikai reklámokról, az egyes államok agymosásáról, ha ugyanis megszűnik a net semlegessége, megnyílik az a kapu, amely addig – úgy ahogy – gátat vetetett a látványos különbségtevésnek. 
   Mielőtt végleg pálcát törnénk az amerikai döntés felett, ha elolvassuk a szaksajtóban megjelent idevonatkozó írásokat, azt tapasztalhatjuk, hogy a büszke netsemlegesség sem teljes, eddig is erősen befolyásolta azt az üzleti érdek, és több szakértő szerint is a netsemlegesség nagyságrendileg ugyanannyi negatív következménnyel járhat, mint a netsemlegesség eltörlése.
   Legjobb, ha sodródunk az árral.

Lapos a Föld

Higgyék el, nem zakkantam meg, bár egyesek szerint már jó ideje, és ez ellen nem is szólhatok, mert abban a világban, ahol a középszerűség mellett a hazugság, csalás, félrevezetés az uralkodó irányzat nehéz józanul gondolkodni, ítéletet, véleményt alkotni. Az idiotizmus üli diadalát világszerte. Persze meglehet, hogy én vagyok az idióta és a Föld is lapos.
   Agyi állapotomról azért számoltam be olvasóimnak, mert nem tudom, hogy valóban velem van-e baj, vagy tényleg olyan elképesztő ütemben nő a hülyék tábora, ahogy azt tapasztaljuk, ha éppen – mások szerint – nem tartozunk mi is közéjük. Most nem arra gondolok, amit az amerikai genetikus, Gerald Crabtree állított, vagyis, hogy a jelenkori ember intelligenciája, aki helyett mindent gépek oldanak meg, nyomába sem ér a több ezer évvel ezelőttinek, hanem arra, hogy az emberek tömegének valós ismerete a világról a technikai, információs lehetőségek bővülésével, vagy éppen amiatt egyre szűkül.
   Ennyi bevezető után térjünk a tárgyra. A Flat Earth Society (Lapos Föld Társaság) egy 1956-ban életre hívott szervezet, amelynek az alapjait a 19. század közepén Samuel Rowbotham angol feltaláló és vallási vezető fektette le. Ő a Biblia szó szerinti értelmezése alapján hirdette, hogy a Föld lapos. A követői sincsenek ezzel másként. Nincs ezzel baj, az ember például órákig gyalogol az Alföldön egy irányba és érzi, látja, hogy lapos a táj, vagyis, lehet ebben igazság. Az csak zavarkeltésre jó, hogy állítólag már az ókori görögök is tudták, a Föld gömbölyű.
   Nem ragozom tovább, gondoljon mindenki, amit akar a Föld formájáról, ez az ő ügye, mindenki abban hisz amiben akar, vagy amire kényszerítik, én például maradi módon még mindig kitartok a gömbölyűség mellett, bár miután az ablakomból csak a szomszéd macskáját látom, nem akarok erről vitát nyitni. Na de nem így a szkeptikusok, akik igen sok mindenben nem hisznek. Például abban, hogy valaha is járt volna ember a Holdon, de nem fogadják el az űrutazásokat, a műholdak létezését, ahogy a klímaváltozást sem, még ha meg is főnek nyáron és mindennek a tetejébe a gravitációt is tagadják. Akkor is, ha mindig minden csak lefelé esik.
   Most a Lapos Föld elmélete a divat, amelyet lehetne egy elnéző mosollyal letudni, de mindez ennél sokkal több. Egy olyan nemzetközi irányzat, amely úgy öli az agysejteket, mint egykor a pestis az embereket, mert sajnálatosan az ilyen elméletek fertőzőek, és keményen hozzájárulnak a népbutításhoz, bár ez sokkal inkább a politikusok feladata. Ne essünk kétségbe, ők is keményen teszik a dolgukat.
   Ha pedig nekik hiszünk, azt is elhihetjük, hogy tényleg lapos a Föld.

A harmadik küszöbén

Oly mértékben sokasodik az emberiség, hogy a túlnépesedés miatt mind rosszabb és nehezebb lesz az élet több milliárd ember számára. Növekszik a terrorral, erőszakkal, gazdasági nehézségekkel, területi igényekkel fűszerezett feszültség, amely előbb vagy utóbb kiterjedt háborúkhoz, vagyis a harmadik, vélhetően hosszú ideig az emberiség utolsó világháborújához vezet majd.
   Környezetemben, ha erről beszélek, borúlátónak tartanak, mondván, biztosan nem követi el újra az emberiség a már kétszer elkövetett nagy hibáját. Különösen annak ismeretében, hogy a Nagy Háború, majd az ugyancsak tízmilliók életét követelő második világháború csak dzsembori volt ahhoz a pusztításhoz képest, amelyet ma a nagyhatalmak fél kézzel produkálni képesek.
   Borúlátásomat csak erősíti az az izmozás, amelyet Észak-Korea folytat az Egyesült Államokkal, és a helyzetet súlyosbítja, hogy az egyik oldalon egy fegyvermániás, a népét éhínségben, teljes elnyomásban tartó őrült diktátor, a másikon egy önimádó, kiszámíthatatlan, elnöki feladataira felkészületlen, és éppen ezért végtelenül veszélyes ember áll.
   És akkor még szót sem szóltunk az újra nagyhatalmi törekvéseket mutató oroszok fegyverkezéséről, a török katonai erőről és az azt irányító diktátorról, a talán már tömegpusztító fegyverekkel is rendelkező arab országokról, a káoszos atomhatalom Pakisztánról, a pusztító szíriai válságról. De lehet, hogy éppen az említett koreai-amerikai szájkarate és erőfitogtatás csap át egy atomtöltetet hordozó rakéta indítógombjának megnyomásával életek millióit követelő konfliktusba és onnan az azonnali világháborúba.
   Mindehhez képest a gyűlöletes terrorizmus kismiska, bár igencsak megkeseríti a békés emberek életét. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a helyi tömeggyilkosságokkal operáló zavart agyú bűnözők megbízói talán már be is szerezték a maguk kisebb nukleáris fegyvereit, hogy kellő időben a tőlük telhető legnagyobb pusztítást okozzák valamilyen agyament ideológia üdvére.
   Sok nemzetközi hírt olvasok, de meglehet, boldogabb lennék, ha megelégednék csak a hazai hírekkel és sok kedves polgártársamhoz hasonlóan én is örömmel vetném bele magam az éppen soros gyűlöletkampányba, utálnám azt, azokat, akiket éppen kijelöltek számunkra. Ettől ugyanis még lehet élni, boldogulni, gyermekeket felneveli, sőt abban is bízni, hogy megérhetjük unokáink születését. Miután nem csak kormányzati híreket olvasok, rá kellett jönnöm, hogy mit sem számít a migráció, ha több pusztító fegyver van ma az emberek kezében, mint ahány földönfutó menekült rója a világ útjait.
   A harmadik világégés az emberiség sok problémáját megoldja majd, de ezt az emberek többsége már nem fogja megtudni.

Elegem van!

Kész, vége, besokalltam, végképp elegem lett. Úgy gondolom nincs tovább, legalábbis részemről, én bizony leveszem a kezem róluk és nem akarom meghallani, meghallgatni őket, sem rájuk hallgatni a jövőben. Elegem van az állandó feszültségből, a megosztókból, ellenséggyártókból, gyűlölködőkből, áskálódókból, egymásra mutogatókból, pusztítókból. Számomra ennyi volt. Mostantól csak a szépet, nyugalmat, jóságot keresem, ha ugyan még egyáltalán találok ilyent valahol is.
   Kevesebb, mint egy hónap van már csak a szeretet ünnepéig, addig a pár napig, amelyet a megbékélés, az egymásra figyelés napjainak is mondhatnánk, de persze már ez is csak üres szöveg. Ahogy a fejlett nyugati világban, már októbertől mifelénk is izgalmi állapotban van a kereskedelem, a nagy boltok polcain a karácsony elengedhetetlen kellékei, ajándékai virítanak, ellopva a show-t az igazi karácsony elől. A reklámok, már ha nem éppen gyűlöletet keltenek államilag, egyre-másra nyomják arcunkba, hogy vegyél, a bankok versengve kínálják a boltokon keresztül is a jobbnál jobb hitelajánlataikat, vagyis, hogy költsünk, vásároljunk, birtokoljunk, halmozzunk fel tárgyakat, mert ez az élet lényege.
   Eközben a kormánypárti, ahogy a kormányt és állampártot kevésbé támogató média is gőzerővel dolgozza meg elménket. Megvizesedett kenyérbe fészkelődött penészgombaként szórják szét mérgező spóráikat, ahogy versengve keresnek fogást mindenkin, becsmérlik, járatják le a mások oldal politikusait, támogatóit, azokat a civileket, magánembereket, akikről csak feltételezik is, hogy ide, vagy oda húznak. Mindez persze csak arra jó, hogy még több hazugság lásson napvilágot, pedig az orosz és hazai hazugsággyárak, vagyis hamishír-gyártó újságok, internetes oldalak mellett nem könnyű labdába rúgni, oly sok szennyet, butaságot, téveszmét, hazug információt terjesztenek, hogy ember legyen a talpán, aki még józan eszénél marad. Ugyancsak nem lehet versenyezni az idehaza legkedveltebb közösségi portálon tobzódó gyűlölettel, szennyel sem.
   Besokalltam, elegem lett a többségében a szocializmus gyermekeként indult, liberálissá, jobboldalivá, illiberálissá, majd szélsőjobboldalivá vált, ideológiát könnyedén váltó, a kiadott egyen szöveget végtelenített hangfelvételként mantrázó megélhetési politikai elitből, a közpénzen lett milliárdosokból, a vakhitből szavazókból, az újból burjánzó félelemből. Elegem van a jellegtelen, ötlettelen, tehetségtelen, bár hatalmat azért nagyon vágyó ellenzékből, az eszméiket pénzé tevőkből, a terroristákból, erőszaktevőkből, mindenkiből, aki nem jobbítani, csak ingerelni, lázítani. megosztani, gyűlölni és pusztítani akar.
   Elegem van a felfordult világból!

Változás

Két dolog biztos az életben, a halál és az adózás. Így szól az a közismert mondás, amelyet egyes források Benjamin Franklin amerikai diplomatának, tudósnak, polihisztornak, mások Albert Einsteinnek tulajdonítanak. De a minden élőlény számára kétségkívül bekövetkező halálon túl még van egy biztos pont az emberi életben, mégpedig a folyamatos, olykor örömteli, máskor elkeserítő változás.
   A minap egy társaságban arról panaszkodott az egyik idősebb férfi, hogy miután nem főz, a környékbeli éttermekbe jár ebédelni. Igen ám, de az évek során már a negyedik vendéglő zár be véglegesen, vagy alakul át, és emiatt neki rendre új helyeket, ételeket kell megszoknia. De nincs ez másként az évek hosszú sora alatt megszokott termékekkel, szabályokkal, törvényekkel sem.
   Az utóbbihoz példa a jövő év januárjában életbe lévő új polgári perrendtartás, amely alapjaiban alakítja át a polgári perek szabályait, és jelenleg erős indulati állapotban tartja az ország ügyvédeit, később meg majd az ügyfeleket is. A szakemberek nem értik, hogy a régóta bevált és működő rendszert miért kellett úgy átalakítani, hogy a szakmájuk hivatalos lapja is aknák és csapdák sokaságát említi az új törvénnyel kapcsolatban. Mint olvasható az interneten, a jobbítás szándéka vezette a jogalkotókat. Hát persze.
   Ugyancsak a fejlődés igénye – meg a bőséges uniós támogatás – késztette azokat a döntéshozókat, akik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) megrendelték. Az orvosok, egészségügyi dolgozók komoly ellenállását, félelmét kiváltó rendszer – elektronikus vények, beutalok, a betegnek a jogosultak által az ország bármelyik pontján megtekinthető egészségügyi adatai, vizsgálati eredményei – ha valóban működőképes lesz, vélhetően gyorsíthatja, egyszerűbbé, olcsóbbá teheti a páciensek adminisztrálását, gyógyítását. Persze csak ha nem lesz nagyobb áramkimaradás, ha a hackerek nem támadják folyamatosan, és ha a rendszer nem omlik össze napi rendszerességgel.
   Ki hitte volna például, hogy a korábban sokunknak oly fontos, majd másfél-száz éve velünk lévő nyomtatott napilapok mára világszerte olvasóikat veszítették, a hazai, nem éppen kormánybarát legnagyobbat a hatalom kegyeltjei egyetlen tollvonással meg is szüntették, a többi, egyre alacsonyabb példányszámú lapot meg saját érdekei céljából tartja életben a kormány folyamatos közpénzátömlesztéssel. A híreket mind többen a netről szerzik be, beletörődve, hogy azok jelentős része csak álhír.
   Életünk tehát nem szól másról, mint a folyamatos alkalmazkodásról, meg a tanulásról, mert aki nem sajátítja el a mindennapok új és újabb változásait, nagyon gyorsan elveszetté válik.
   El kell fogadnunk: az állandó változás oly biztos, mint a halál.

Zaklatás

Őszintén aggódom, mert az adóforintok milliárdjait felemésztő soros kormányzati ismeretterjesztő kampány sokkal kevésbé foglalkoztatja az embereket, mint a nemzetközi és hazai zaklatási ügyek sora.
   Akkor borult ki a bili, amikor a számtalan komoly díjjal elismert nagyhatalmú amerikai producert szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg az egyik színésznő, majd százas nagyságrendben követték őt más hölgyek is, és akit mindezek nyomán látványosan kiközösítettek mindenhonnan.
   Amerika után itthon is gyorsuló ütemben derül ki közismert emberekről, hogy szexuálisan zaklattak, vagy testileg megaláztak másokat. Semmiképpen sem szeretném bagatellizálni az eseteket, mert aki valamilyen eseményt zaklatásnak él meg, az biztos, hogy mindezt lelkében fájó sebként viseli. El is ítélek mindenfajta hatalommal való visszaélést, történjen az a nagypolitikában, középvezetői szinten, vagy egy párfős műhelyben, irodában. S, hogy mindez mennyire nemzetközi és mindennapos jelenség, egy felmérés szerint például a brit nők fele, a férfiak egyötöde esik áldozatául szexuális zaklatásnak a munkahelyén.
   Mindezek ellenére úgy érzem, hogy kicsit elszabadultak az indulatok, olyan sérelmek is felszínre kerülnek, amelyek nyugodtabb hangulatban szót sem érdemelnének, mert két ember közötti személyes kapcsolatok határai igen messzire kitolódhatnak. Olykor a munkahelyi – szexuális – évődés vicces, egy-egy ártatlan érintés izgalmas lehet, de megtörténhet, hogy akad, aki ugyanezt már zaklatásnak érzi. Hangsúlyozom, nem a szexuális erőszakról, kényszerítésről, a fenyegetéssel elnyert szolgáltatásokról, az erővel, hatalommal való visszaélésről beszélek. Ezek nem nézhetőek el, ezeket büntetni kell.
   Megnyílt egy zsilip, mind több hölgynek és úrnak jut eszébe, hogy bizony vele is történtek furcsa események élete során. Valakihez szexista módon szólt valaki, másnak meg szexuális ajánlatot tettek és nem kevesen egy-egy megalázó pofonra, fenékre verésre is emlékeznek.
   Így kerülnek majd hamarosan sorra a művészek után a politikusok (néhány országban már soron vannak), cégvezetők, tanárok, edzők, pedagógusok, művezetők, és a többiek, bár már mindre tudunk példát korábbról is. Nehéz lesz így rendet tartani, hiszen például ha egy tanár pluszmunkával bünteti rakoncátlan tanítványát, amelyet a fiatal zaklatásnak él meg, a felajzott szülő máris rohan majd az igazgatóhoz, sajtóhoz, vagy ha a munkahelyéről megrögzötten elkéső dolgozót főnöke valamilyen módon megbünteti, rögvest kész lesz a botrány.
   Úgy gondolom, életünkben nincs helye a szexuális, vagy bármilyen más zaklatásnak, hatalommal visszaélésnek, de azért nem árt az sem, ha tudjuk, hogy mi micsoda.

Voks

A téma igazi darázsfészek. Érthetően jogos érzékenység, rettenetesen sok sérelem, szenvedés, megaláztatás kapcsolódik hozzá, végtelen kiszolgáltatottságot és kegyetlen évtizedeket idéz az emlékezetbe.
   Természetesen a határon túli magyarok, pontosabban magyar állampolgárok szavazati jogáról van szó. Az őszödi beszédéről is elhíresült egykori miniszterelnök, mai ellenzéki pártvezér a minap nem kevesebbel állt elő, mint azzal, hogy az országgyűlési választásokon ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon és így nem viselik szavazatuk következményeit.
   Nosza, lett is nagy hangzavar, a kormánypárti sajtó rögvest nemzetárulónak titulálta a politikust, a határon túli magyar szervezetek pedig azzal vádolták, hogy megint a magyart akarja szembeállítani a magyarral. A hazai kis és annál is kisebb ellenzéki pártok egymással versengve tiltakoztak még a felvetés gondolata ellen is.
   E helyzetkép után érdemes megemlíteni, hogy a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban alig találkoznak a politikusi kijelentések az anyaországi magyarok véleményével. A Publicus Intézet még augusztusban vizsgálta azt, hogy a magyarországi magyar választók hogyan értékelik a határon túliak különböző jogait. Aki a mindennapokban beszélget embertársaival, annak nem meglepő az eredmény, mert miközben az anyaország polgárainak kétharmada helyesnek tartja, hogy a határon túli magyarok kérhetik a magyar állampolgárságot, addig a többségnek már nem tetszik, hogy a kormány milliárdok sokaságával támogatja a külhoni magyarokat, ahogy az sem, hogy szavazati jogot kaptak. Tíz megkérdezettből nyolcnak (!) nem tetszik, hogy a határon túli magyarok szavazhatnak, figyelembe véve, hogy nem Magyarországon fizetnek adót. A megkérdezettek többsége szerint a határon túliak a szavazataik miatt fontosak a kormánypártnak, és csak negyedük szerint azért, mert felelősséget érez irántuk.
   A határon túl élő polgártársaink szavazati jogát leginkább a kormányzó párt hívei támogatják, legkevésbé az egykor szebb napokat látott, mára parányivá zsugorodott baloldali volt kormánypárt választói. Ugyanakkor egyetlen vizsgált társadalmi csoport sem fogadja el, hogy a kettős állampolgárok és a külföldön élő magyarok szavazási lehetőségei között megkülönböztetően nagy legyen a különbség. Jelenleg míg a határon túliaknak elég levélben elküldeni voksukat, addig a külföldön dolgozó több százezer magyarországi magyarnak saját költségén akár fél napot is utaznia kell, hogy szavazhasson.
   A felmérés adatai nem meglepőek, ahogy az sem, hogy az igen elkötelezett kormánypártiak közül is nagyjából minden második ember ellenzi a külhoniaknak adott szavazati jogot.
   Ennyit arról, hogy a politikusok mennyire ismerik szavazóik gondolkodását.