Oldalletöltések száma: 5889607
2018. január 17. szerda 06:00,
Antal és Antónia napja van.

Nép, szabadság?

2000 novemberében merő véletlenségből lettem a Népszabadság szerzője. A Velencei-tavi Vízi Sportiskola menedzserként feladatom volt az intézmény érdekességeinek közhírré tétele is. Egy alkalommal több országos napilapot is megkerestem egy újdonsággal, de igen kurtán ráztak le a fővárosi szerkesztőségek munkatársai. A Népszabadságnál is házaltam az információmmal, ahol a többi hírlaphoz hasonlóan igyekeztek elküldeni.     Akkor találtam mondani: higgye el kolléga, amit ajánlok, annak hírértéke van.
   Rövidre zárom a mesém, visszakérdezett a szerkesztőségi ügyeletes, miért mondom, hogy kolléga, netán én is újságíró vagyok? Miután tisztáztuk a személyemet, kurtán odavágta: akkor írja meg. Nos, ettől kezdve lettem a lap Közép-Dunántúl mellékletének heti rendszerességgel publikáló munkatársa egészen a melléklet megszűnéséig, több mint négy éven át. Mindvégig arra voltam büszke, hogy sohasem láttak személyesen, ahogy én sem találkoztam egyetlen népszabadságos kollégával sem, csak az írásaimat küldtem el e-mailben, a számlámon meg landolt a nem túl izmos honorárium.
   Azt tehát nem állíthatom, hogy személyes kapcsolat köt az újság szerkesztőségéhez, mégis megrázott a hír, amely szerint szombaton egyik pillanatról a másikra leállították a napilapot, de még az online kiadást is. Ez a hír számomra és igen sok olvasó, vagy sajtómunkás számára egyértelműen a hatalom gőgjét, a sajtószabadság durva legázolását jelenti.
   Tudom, hogy egykor a főlap sok-százezres példányszámban, sőt még a melléklet is több mint dupla annyi példányban jelent meg, mint manapság az országos napilap, de hát a világ a nyomtatott sajtónak sokkal kedvezőtlenebb lett másfél évtized alatt. Lehet, hogy a lap veszteséges – erre hivatkozik a tulajdonos – akkor is mindent el kellene követni, hogy a legnagyobb hatású újságot megmentsék. Hacsak.
   És itt a bökkenő. Jószerével ez az a nyomtatott napilap, amely mára már csak mutatóban maradt meg a kormányzat ellenőreként, és amelynek még súlya van. Az újság a napokban két kormányzati ember botrányos tetteit is kiderítette, világgá kiáltotta, és emiatt nyilvánvalóan nem maradt helye egy olyan sajtópiacon, amely mindinkább kézi vezérelt, kézből etetett. Mindannyian tudjuk, kinek a kezéből.
   Azt nem tudom, hogy írásom megjelenése után sikerül-e a Népszabadság szerkesztőségének megállapodnia a tulajdonossal, kinek, minek kell megfelelniük ahhoz, hogy továbbra is dolgozhassanak, fizetést kapjanak, de valószínűleg ha meg is jelenhet újra, nemigen fog ez a lap már leleplezni egyetlen tolvajló, a közpénzt magáncélra használó kormányzati nagyságot sem.
   Remélem azért a hatalom jövőre is megünnepli majd a sajtószabadság napját.