Oldalletöltések száma: 6057295
2018. február 22. csütörtök 19:36,
Gerzson napja van.

Egyszer megvesszük és már soha többé nem lesz gondunk a ceruzaelemmel

forever batteries blog ossia comValamikor a 20. század első felében egy T. Henry Moray nevű ember azt írta, hogy „elegendő energia jön a Földre ahhoz, hogy minden egyes embernek másfél millió százwattos lámpát gyújtsunk”. A feltaláló be is mutatott egy áramellátás nélkül működő világító szerkezetet, amely persze később annak rendje és módja szerint el is tűnt.

   Az utókor úgy tűnik, közelít az egyszer már megalkotott eszközhöz, igaz, ezúttal elem formájában és még nem éppen környezeti energiával. A világ első töltő nélkül elemeit az Ossia készítette el, és Forever Battery-nek, örök elemnek nevezte el – olvasható a Blog.ossia.com oldalon.

   Az AA-s elem, vagy mifelénk közismerten a ceruzaelem ma már közel sem olyan sok eszköz energiaforrása, de például az Egyesült Államokban évente több mint három milliárd elemet használnak majd dobnak el. A vállalatnak az új örök elemmel az a célja, hogy csökkentse ezt a hulladékot valamint az akkumulátorok káros környezeti hatásait. Ennek érdekében hoztak létre egy olyan elemet, pontosabban akkumulátort, amely soha nem fogy ki.
   A speciális akku töltéséhez hozzátartozik egy parányi jeladó és az elemen egy kicsike antenna, amely fogja a jeladó rádiófrekvenciás jeleit, amely tölti az akkumulátort.
   Már alig egy két lépésre vagyunk csak Moray környezeti energiával működő eszközétől, reméljük, hamarosan ingyen dúskálhatunk mindannyian az energiában.