Oldalletöltések száma: 10410457
2019. október 23. szerda 02:43,
Gyöngyi napja van.

Nem találtak lomot, csináltak

A Pákozdot Dinnyéssel összekötő úton állítottak le a járőrök csütörtököm egy gyanús autót.

   Éjjel tizenegy táján figyeltek fel a gárdonyi járőrök a Vectrára és vontatmányára.

   Az autó Székesfehérvár irányába tartott három utasával, valamint megrakott utánfutójával, amin 80-100 kilogramm súlyú feltekert kerítésdrót és rozsdás kerítés volt, valamint egy másfél méter hosszú és ötven centi széles alumínium lemez.
   A jármű átvizsgálásakor egy erővágót és egy vasfűrészt is találtak a járőrök. A szerszámokat a csomagtartóban a kárpit alá rejtették az utazók. Az autó egyik sárkeresztúri utasa elmondta, hogy Agárdon voltak délután lomtalanításon vasazni, de mivel sok vasazó volt, inkább átmennek Pákozdra körülnézni, hátha ott is találnak valamit. Elmondásuk szerint a kerítéselemet Pákozdon találták az utcára kidobva, de nem emlékeznek rá, hogy hol, mivel nem ismerősek a környéken.
   A kerítésen ugyanakkor friss vágási nyomok voltak, a gépkocsin és az utánfutón friss sárnyomokat láttak a járőrök. A két másik utas nem adott a kérdésre egyértelmű választ, ezért bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket. A gárdonyi nyomozók a két sárkeresztúri férfit és nőt tanúként hallgatta ki az ügyben.