Oldalletöltések száma: 7021173
2018. augusztus 16. csütörtök 03:02,
Ábrahám napja van.

Olcsóbb lesz a húsvéti tojás, mint volt a karácsonyi

tojasok 1Tavaly év vége felé jól megijedtünk, a tojás ára ugyanis megcélozta a csillagos eget. Alapvető élelmiszerünk számtalan ok együttes összejátszásának köszönhetően keményen megdrágult és úgy tűnt, hogy hozzá kell szoknunk az arany árába kerülő tojásokhoz.

   Szerencsére rendeződni látszik a helyzet a hazai tojáspiacon, a különböző állategészségügyi nehézségek után az év végére visszaállt az eredeti szintjére a termelés, az árak pedig csökkenni kezdtek – írta az Agrotrend.hu.

   A tojás tavalyi drasztikus drágulása után az év elejét már inkább az árcsökkenés jellemezte. A mostani 30-40 forintos darabonkénti termelői ár pedig vélhetően az ünnepek közeledtével sem változik majd jelentősen.
   Ahogy a portálnak Kele Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke elmondta, a hazai tojásárakat minden esetben az európai uniós piaci helyzet alakítja. Tavaly több tényező is nehezítette az uniós tojástermelők, így a magyar gazdák helyzetét. A madárinfluenza-járvány érzékenyen érintette az ágazatot, ehhez jött még hozzá az uniós szalmonellafertőzés, majd az év második felében kirobbant rovarirtószer-botrány okozott gondokat a termelésben. E tényezők hatására jelentősen csökkent a kínálat a hazai és az uniós piacon is, ami nagymértékű áremelkedéssel járt.
   A húsvét előtti időszak a hazai tojástermelés szempontjából az egyik legfontosabb szezonnak számít. Az elnök szerint az állategészségügyi, illetve a termelési feltételek is biztosítottak ahhoz, hogy egész évben ellássák a piacot jó minőségű áruval. A legnagyobb tojástermelők mind végrehajtották a szükséges állategészségügyi intézkedéseket. Újratelepítették az állományokat, a termelés visszaállt eredeti szintjére, így az árcsökkenés uniós szinten is érzékelhető. Az árak húsvétkor is a mostani árszinten maradhatnak, bár ezen az uniós piac alakulása még változtathat, de így is csak enyhébb áremelkedésre lehet számítani – derül ki az Agrotrend.hu írásából.