Oldalletöltések száma: 7027592
2018. augusztus 17. péntek 03:54,
Jácint napja van.

Velencei Vágta újra, de először

sarkanyos ret velence fmc huElővágta a velencei Sárkányos réten címen írtunk majd’ egy évvel ezelőtt arról, hogy miután a versenykiírás szerint az a lovas nyer indulási jogot a budapesti Nemzeti Vágtára, aki lovával valamelyik Elővágtán 1-3. helyezést ér el, vidéken is lesznek vágták. Az egyik Elővágtát tavaly Velencére tervezték, de az elmaradt.

   Idén újra belevág Velence, de ezúttal a város is beszáll. A Nemzeti Vágta egyik előfutama Velencén lesz idén – tudta meg a Fejér Megyei Hírlap online. A kvalifikációs versenyre Fejér megye lovasait várják majd, a tét pedig a fővárosi Hősök terén megtartandó döntőbe jutás.

   Fejér megyében Velencén lesz először a Nemzeti Vágtának előfutama, a Velencei Vágta névre keresztelt előfutamot július elsején rendezi meg a város a velencei vasútállomástól nem messze, a tóparton, a Sárkányos réten. Előreláthatóan 13-15 induló lesz a hagyományos versenyen és remélhetőleg ugyanennyi a gyerekek számára megrendezendő úgynevezett kishuszár vágtán is.
   Az elővágta első két helyezettje és a rendező, Velence lovasa vehet majd részt az országos döntőn szeptemberben a Hősök terén. A megye településeiről nevezhetnek majd a résztvevők – írta a Feol.hu.