Oldalletöltések száma: 6818564
2018. július 16. hétfő 12:31,
Valter napja van.

Jobbak a kilátások, de a rák még mindig kíméletlen ellenfél

sugarterapia twice huBár a mindent elárasztó, beszennyező és félelemkeltő kormánypropaganda szerint Magyarország legfőbb problémája az illegális migráció, a valóságban a lakosság sokkal hamarabb szembesül a valóban kíméletlen ellenséggel, a rákkal, mint egy csellengő migránssal.

   Minden rákbeteg megkaphatja az ideális, rá szabott terápiát – mondta az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa a nemzeti rákellenes nap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Kásler Miklós kiemelte, hogy az utóbbi 10-15 évben sokat javultak például a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai.

   Ahogy elhangzott: a magyarországi rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, akkor körülbelül 34 ezren vesztették életüket valamilyen daganatos betegség következtében. Azóta az új betegek növekvő száma mellett stagnált, majd az utóbbi 8-10 évben folyamatosan csökkent a halálozás, ami az új terápiás irányelvek, lehetőségek megjelenésének és az eszközpark megújításának köszönhető.
   Az utóbbi négy évben jelentős fejlesztés indult az onkológiai műszereknél, vidéken megduplázódott a CT- és MR-kapacitás, és megújult a sugárterápiás műszerpark. Az országban 40 nagyteljesítményű besugárzó készülék van, amelyekből 28 új.
   Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az országos vastagbélszűrési program, Kásler Miklós azt mondta, ismeretei szerint minden feltétel adott a program elindításához, annak szűrési módszereiről azonban „lassú és áldatlan szakmai vita” folyt az utóbbi években.
   A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta április 10-e minden évben a nemzeti rákellenes nap, arra emlékezve, hogy Dollinger Gyula, az Országos Rákbizottság alapítója, a rákregiszter elindítója 1849. április 10-én született.