Oldalletöltések száma: 10306945
2019. szeptember 23. hétfő 13:24,
Tekla és Líviusz napja van.

Fejér megyében nagyon sok az influenzás beteg

latogatasi tilalomHa tél, akkor influenzajárvány. Úgy tűnik, ezúttal sem úszhatjuk meg a soros influenzajárványt, amely szinte menetrend szerint meg is érkezett hazánkba. Bár sokaknak lett volna lehetőségük arra, hogy akár ingyen is beoltassák magukat védekezésként, ezt közel sem tették annyian, amennyien tehették volna.

   Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében szerdán.

   Mint írták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. A betegek 42,6 százaléka fiatal felnőtt, 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns. A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat. Teljes a látogatási tilalom a    Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a Fejér megyében működő több ápolási otthonban is. Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában.