Oldalletöltések száma: 9230112
2019. június 20. csütörtök 15:30,
Rafael napja van.

Nász apróban

„Házasság céljából megismerkednék 18-23 éves elvtársnővel. Kettesben dolgoznánk a közért, a Dolgozók Pártjáért. Válasz a „Tanulj és taníts” jeligére a kiadóba”.
   Ezt a gyöngyszemet a Facebook egyik felhasználója találta, és e kiváló, korrajznak is beillő házassági hirdetést meg is osztotta a közösséggel. Az apróhirdetés néhány nagyon is fontos információt tartalmaz. Például az ifjú elvtárs korát, aki vélhetően nagyjából 25 év körül járhatott elhatározása pillanatában, hacsak nem egy bűnös, fiatal asszonyhúsra vágyó, vagyis hátsó szándéktól űzött középkorú férfi volt az illető.
   A korszakot is megtudhatjuk, hiszen az említett párt 1948 júniusában jött létre és 1956 novemberében alakult át a korabeli egypártrendszer vezető erejévé, az MSZMP-vé. Nem mondom, kemény időszak volt, olyan, amelyikben a férfiember még a nősülési szándékát is a párt és a köz érdekei okán határozta el. De legalábbis ezt kellett állítania, ezt várta el tőle a korszellem, na meg az egypárti uralom.
   Aztán itt van még a „Tanulj és taníts” jelige is, amely erősen megmozgatta a fantáziámat. Először persze arra gondoltam, hogy az ország vezető ereje és a nép nagy tanítója, egyszemélyi vezetője, a Rákosi elvtárs nevű pártfőtitkár elvárásainak kívánt megfelelni az ifjú elvtárs, mert bizony akkortájt a látványosan épülő országban elkeltek a művelt emberfők és ehhez nem csak iskolák kellettek, hanem önképzőkörök, önkéntes tanítók, olyanok, akik a házasságban is a közért, a közjóért cselekedtek. Otthon is, a zárt ajtók mögött, már ha az akkori lakásviszonyok mellett volt saját zárható ajtajuk, amely mögött legalább egy parányi szobácska jelenthette a magánéletüket.
   De ennek a jeligének azért van egy erősen szexuális tartalma is, mondván, drága leendő asszonykám, én majd sok mindenre megtanítalak, olyanokra, amelyeket egy házasság előtt álló fiatal hölgynek még hallomásból sem illik ismernie, de ha mégis tapasztaltabb vagy, hát elnézem neked és hajlandó vagyok tanulni.
   Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy a fiatalember hogyan gondolkodott, megtalálta-e párját, és ha igen dolgoztak-e együtt a közért, s ha összeházasodtak, akkor is a párt volt-e életük középpontjában. Persze a történelemből tudjuk – és tapasztaljuk ma egyre inkább újra, mert a nép sohasem tanul az elődök sanyarú sorsából –, hogy a párt és az ország egyszemélyi vezetője által teremtett és irányított diktatúra nagyon is meghatározta minden ember (magán)életét is.
   Szorongok a gondolattól, hogy az internetes társkereső portálokon hamarosan ismét megjelennek majd a párthűséget bizonygató és elváró szövegek.
   Jó úton haladunk arrafelé.

Indulhat az eljárás

Hazám sok nagyszerűsége mellett a jogbiztonságáról is híres. Nem azért érdekes ez, merthogy más országban ne lenne jog és ne lennének törvények, sokkal inkább annak okán, hogy törvényileg talán az egyik leggyorsabban változó ország a miénk. Mifelénk ugyanis még az alkotmányt helyettesítő, kőbe vésett egypárti alaptörvény is már hetedik és beharangozottan nyolcadik változtatása előtt áll.
   Arról is érdemes szót ejteni, hogy a gyorsan dolgozó parlament (értsd: kormánypárti képviselőkből álló szavazóautomata) akár egyik napról a másikra is képes új jogszabályokat, rendeleteket, törvényeket alkotni, olyan sebességgel, hogy a törvénytisztelő polgároknak még csak esélyük sincs ezeket követni, megismerni, betartani. Nem könnyű a joggal hivatásosan foglalkozó szakembereknek, jogászoknak, ügyészeknek, bíróknak, ügyvédeknek sem, mert az életük a szorgos jogalkotók munkássága nyomán csupa tanulás és alkalmazkodás.
   Július elsején megint csak módosul egy jogszabály, ezúttal a büntetőeljárásról szóló törvény. Erre igazán szükség is van, de egyáltalán nem a jogban bízó állampolgároknak. Hogy kinek, azt tisztelt olvasóim fantáziájára bízom. Az új büntetőeljárás-jogi törvény ugyanis a szakértők szerint megalapozza azt a lehetőséget, hogy akár alapos gyanú nélkül is eljárást lehessen indítani bárki ellen. Nem mondom, ez igen biztató.
   A törvénymódosítás sok más mellett felhatalmazza a rendőrséget, ügyészséget például arra, hogy a polgárok egészségügyi adatait lekérdezze a tavaly óta létező Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térből. A megújult törvényben megjelenik az úgynevezett előkészítő eljárás fogalma, amely szerint az eljárás bárki ellen megindítható, ha felmerül, hogy esetleg bűncselekményt követhetett el. Nyilvánvalóan ezzel kordában lehet tartani – na, nem a bűnözőket, ők tesznek a törvényekre – de a nemkívánatos civilszervezetek, polgári szerveződések vezetőit, munkatársait és bárkit, aki nem „a mi kutyánk kölyke”, vagyis útban van.
   Az egyik napilapnak nyilatkozó adatvédelmi szakértő úgy véli, hogy az elektronikus térben gyűjthető egészségügyi adatokkal az új jogszabály meglehetősen kiszolgáltatottá teheti az állampolgárokat, mert egy helyen megtalálhatók olyan információk is, mint például hogy az illető szed-e valamilyen gyógyszert, van-e egy adott bűncselekménnyel összefüggésbe hozható pszichiátriai, vagy nemi betegsége.
   A jogkövető polgárok többsége persze ezúttal is csak annyit gondolhat minderről, hogy ez őt nem érinti, ő tisztességes életet él.
   Amíg valaki mást nem gondol róla.

Prémium

Hallgatom a rádióban a 71 éves hölgy esetét, és alig akarok hinni a fülemnek. Az egészségére odafigyelő asszony elment az időszakos mammográfiai szűrővizsgálatra, le is vetkőzött, majd odaállt az orvos elé. A doktor megnézte a kartonját, majd csak annyit közölt: öltözzön fel, maga már túlkoros, nem vizsgálom meg.
   A hölgy megalázottan hagyta el a rendelőt és nagyon nem értette, hogy mi történt vele. Igaz, hogy hetvenen már túl van, de nem csak az ő, hanem a magyar egészségügyi rendszer jól felfogott anyagi érdeke is, hogy a baj időben kiderüljön és olcsóbban, gyorsabban gyógyíthassák meg őt a szakemberek.
  A rádió megszólaltatott egy szakérőt is, aki elmondta, hogy a szakmai ajánlás szerint 30 és 45 év között három, majd 65 éves korig legalább kétévente kellene a mell radiológiai vizsgálatával kiszűrni az esetleges daganatot. Nem mintha e kor fölött ne lennének veszélyeztetettek a hölgyek – és mind gyakrabban az urak is, de ez cseppet sem köztudott – de nincs, aki finanszírozza a szűrést.
   Mindezzel összecseng annak az olvasónak a levele, aki azzal keresett meg a minap, járjak már utána, igaz-e, hogy a háziorvosok figyelmét a feletteseik felhívták arra, ha lehet, az idősebb betegeket ritkábban küldjék laborvizsgálatra és szakrendelésekre. Mindennek hátterében a takarékosságra törekvés áll és ösztönzésként – állította az engem megkereső olvasó – többlettámogatást is ajánlottak azoknak a gyógyítóknak, akik betartják a minisztériumi kérést. A levélíró szerint, lakóhelyén, a fővároshoz igen közel eső városban már így működnek a háziorvosok.
    Ez szerencsére mindeddig számomra nem bizonyosodott be, de a mára egyetlenként megmaradt nem kormánypárti politikai napilap éppen egy évvel ezelőtt írt cikkének címében olvasható: „Nem a gyógyításért, hanem a spórolásért jár prémium”. Idézek az írásból: „ősztől a háziorvosok prémiumot kaphatnak, ha betegeik laborköltsége legfeljebb 30 százalékkal tér el az országos átlagtól. Ez korlátozhatja a vizsgálatok számát, így nem mindenki juthat laborhoz.”
   Mint közismert, az elmúlt hetekben új kormány lépett munkába és a kiszivárgott hírek szerint a kormányfő a miniszterek, államtitkárok figyelmét arra hívta fel, hogy újabb világválság közeledik, emiatt csínján bánjanak a költségvetéssel. (Gyanítom, hogy nem a stadionépítések, látványberuházások, a gyűlöletkeltő kormánypropaganda elfecsérelt milliárdjaira gondolt.)
   A fentiek alapján kijelenthetjük: kormányzati szempontból az a jó állampolgár, aki aktív dolgozóként soha sem betegszik meg, majd nyugdíjasként amilyen gyorsan csak lehet, meghal, hogy ne terhelje az egészségügyi és nyugdíjkasszát.
   De azért ehhez mégsem kellene hozzásegíteni az időseket.

A hurok

A jog meghatározza egy-egy ország polgárainak életét, mindennapjait, boldogulását, vagyoni gyarapodását. Az adott ország lakosainak történelmi múltjára, kultúrájára épülő törvények azért vannak, hogy azok betartassák az általános emberi normákat, a többség által elfogadott és szükségesnek tartott együttélési szabályokat. Vagyis a törvények értünk vannak.
   Mindaddig jól is működik mindez, amíg egy kis csoport – nevezzük hatalomnak – el nem kezdi a törvényeket apróbb, vagy nagyobb lépésekben a maga céljainak megfelelően módosítgatni. Általában ha ez nem feltűnő, ha nem érint egy adott pillanatban tömegeket, és nagyjából jogi végzettség is kell az értelmezéséhez, akkor a többség nemigen foglalkozik vele, legfeljebb a vállukat vonogatják, ha a változásokról hallanak.
   Nyugodtan megállapíthatjuk, a diktatúrák természetrajzához tartozik az egyes hatalmi ágak igába hajtása, vagyis a diktátor keze alá rendelése. Ezt legjobban – és a kötekedő nyugati világ felé elfogadhatóan – jogszabályokkal, megfelelően lojális vezetők kinevezésével lehet elérni és még vér sem folyik. (Megjegyzem, e gondolatok még véletlenül sincsenek összefüggésben a most következőkkel, hiszen hazámra a fentiek nyilvánvalóan cseppet sem vonatkoznak…).
   Az csak az érintettek, jogászok, bírók, ügyvédek, államigazgatásban dolgozók, peres ügyekkel küzdők előtt ismert, hogy január elsején új polgári perrendtartási kódex váltotta fel az 1952-ben elfogadott törvényt. Ezt akár helyesnek is tarthatnánk, hiszen haladni kell a korral, jól is néznénk ki, ha még mindig a majd’ négyezer éve élt híres király, Hammurapi törvényei lennének érvényben. Nyilvánvalóan az új polgári perrendtartási törvény létrehozása is a megújulást, korszerűsödést szolgálta a jogalkotók fejében. A valóságban viszont jelentősen megnehezíti a jogorvoslathoz jutást, aknák és csapdák tömegét rejti magában ügyvédek és ügyfeleik számára egyaránt.
   Mindeddig az ügyvédek egy-egy nehezebben értelmezhető döntés esetén konzultálhattak a bíróval, vagy a leírójukkal, hogy mi is a teendőjük a továbbiakban és a bírák jelentős része nyomasztó túlterheltsége mellett is szánt időt az ügyvédekkel egyeztetésre. Aztán mostanában ez a lehetőség nagy hirtelen megszűnt, vagyis nem lehet kérdést feltenni a bíróknak, leíróknak, csak írásban, ami időpazarló és pluszmunkát jelent a bíróságoknak, éppúgy, mint a pereskedőknek.
   Ez persze egy állam működésében apró kis változtatás, a hatalom egy kézben koncentrálásában is csak egy gémkapocsnyi szorítás, szinte szóra sem érdemes, de az érintettek jogbiztonságában igen erős csorba. A naponta születő új törvények és a változó jogbiztonság terén a hurok úgy szorul nap mint nap parányival összébb mindannyiunk torkán, hogy azt észre sem vesszük.
   Mígnem fulladozni nem kezdünk.

A rendelet

Nem tudom másként jellemezni mint úgy, hogy kitört a GDPR őrület. Aligha hiszem, hogy van internetező, aki az elmúlt napokban ne találkozott volna vele, ne kapott volna adatait bármilyen módon is kezelő cégtől felkérést, vegye tudomásul, megváltoztatták az adatvédelmi szabályaikat.
   S bár ez a betűszó manapság a legtöbbet használt rövidítés, a legtöbben még most sem tudják, hogy mindezt eszik-e, vagy isszák. Nos, a GDPR (General Data Protection Regulation, vagyis Általános Adatvédelmi Rendelet) az Európai Unió olyan jogszabálya, amely kötelező valamennyi uniós tagállam mindegyik gazdasági vállalkozására és szervezetére, azokra, amelyek ügyfeleik személyes adatait kezelik.
   S, hogy melyek a személyes adatok? A mintegy 100 oldalas rendelet szerint személyes adat az az információ, amely alapján egy személy beazonosítható közvetlenül az adat tartalma alapján, vagy közvetett módon az adatot más adattal kiegészítve. Természetesen a név, születési adatok, édesanya neve, lakcím, e-mailcím, telefonszámok, de még az IP-cím, a Facebook like, vagy a mozgásunkra vonatkozó adatok is ide tartoznak.
   A megfigyelésektől rettegő emberek zöme nem is gondol rá, hogy haszonszerzés céljából cégek, szervezetek, állami intézmények, politikai pártok hányféle módon figyelik létünket, tevékenységünket. És ne legyen kétségünk afelől, hogy a megfigyeléseknek csak igen töredék része van értünk, a többsége bizony más célokat szolgál.
   A GDPR új jogokat ad a magánszemélyek kezébe, és pontosítja, szabályozza a korábbi lehetőségeket saját személyes adataik kezelésével kapcsolatban. Így az érintett személy előzetes tájékozódási jogát, az adott szervezet által tárolt személyes adataihoz való hozzáférésének, a kezelésükkel kapcsolatos információkhoz jutás jogát, a helyesbítéshez való jogot. Ugyancsak jogává lett május 25-étől az egyénnek az adatkezelés korlátozása, valamint adatainak töröltetési lehetősége. Vagyis mostantól jogunk van követelni és elvárni, hogy kérésünkre az adatkezelő törölje személyes adatainkat, ha mi úgy akarjuk.
   Mindannyian rendszeresen kapunk kéretlen, de meglepően testre szabott internetes reklámokat, telefonhívást csábító ajánlatokkal valamilyen gyorsan elhadart nevű kft. munkatársától, vagy éppen az államtól konzultációnak tűnő agymosó leveleket.
   Azt ma még nem tudjuk, hogy az uniós adatvédelmi hatóság valóban el tud-e bánni majd az igazán nagy halakkal, vagy csak a kisebbeket büntetik ronggyá, ahogy azt sem, valóban bevezeti-e a magyar kormány a meglebegtetett könnyítését, miszerint a kisebb vállalkozások érdekében először csak figyelmeztetnek a hibás adatkezelések nyomán és nem büntetnek. Majd kiderül.
   Annyit leszögezhetünk: ez az európai jogszabály akár még jó is lehet majd számunkra.

Megoldás

- Ne aggódj, jól elleszünk itthon nélküle is.
   E szavakkal vigasztalt ismerősöm annak nyomán, hogy beszélgetésünk a Magyarországot ideiglenesen, vagy véglegesen elhagyó, nyugodtabb, békésebb életet, jövedelmezőbb munkát keresők sokaságára terelődött és ezen belül az egyik rokonom tépelődésére, hogy hazajöjjön-e miután végzett a britföldön zajló egyetemi kurzusán. Ismerősöm szavai nem vigasztaltak meg, rokonom esetleges kint maradása ugyanis nem csak a családunknak rossz hír.
   Az illető fiatalember igen magasan képzett közgazdász, az egyetem után itthon, Amerikában és Angliában is több magas szintű speciális képzésen vett részt. Tudása alapján nagy szükség lenne rá idehaza, de mint kiderült, munkáját eddig nemigen becsülték meg és ez nem csak a nyugati bérezésekhez képest szégyenteljes javadalmazását illeti. Ráadásul elege van közhangulatból, a mindet átszövő, uraló gyűlöletből is. Odakint már figyelik a fejvadászok, akik ottani cégeknek keresnek kiváló szakembereket.
   Személye csak csepp a tengerben, hiszen már ott tartunk, hogy az állami egészségügyi intézményekben egyre kevesebb az orvos, nővér, ha megbízható asztalosra, kőművesre, szobafestőre, villany-, víz- és gázszerelőre vagy bármilyen más szakemberre lenne szükségünk, akkor alig-alig találunk, vagy ha igen, olyan hosszú nála a várólista, mint egy-egy komolyabb orvosi vizsgálatra, vagy műtétre. A mesteremberek is mennek, amíg mehetnek a boldogabb világ felé. De míg sokakat a jobb lét vonz, másokat, főként a fiatalokat az idehaza tapasztalható, totalitárius diktatúra felé masírozás kerget más tájakra.
   Nyilvánvaló, hogy mindezt meg lehet akadályozni. Csak ki kell rúgatni hazánkat az Európai Unióból – látjuk egyszemélyi vezetőnk erre irányuló munkálkodását – és automatikusan lezárulnak a ma könnyen átjárható határok. Lesz majd megint kétféle útlevél, ahogy egykor volt. Az egyikkel mehetünk a baráti (?) országokba, a másikkal néhány euró ellátmánnyal háromévente Nyugatra. Persze, csak ha lehetséges disszidensként nem kerülünk tiltólistára. Akkor lesz majd itthon megint szakember, és élhetjük a bezárt országok polgárainak boldog életét.
  Mind többször jut eszembe mostanában Enver Hoxha, a mélyszegénységben, teljes bezártságban tartott Albánia egykori diktátorának elhíresült mondta, amelyet egy nyugati újságírónak nyilatkozott. Azt találta mondani, hogy Albániában az embereknek mindenük megvan, amire csak szükségük lehet. Miközben bunkerek százezreivel megvédte népét a nem létező ellenségtől, a feneketlen szegénységbe taszított ország polgárainak evésre már nem is volt szükségük…
   Ki kell tehát jelentenünk: nem leszünk meg jól az elmenekülő polgártársaink nélkül is, de erre nem az unióból távozás, és nem a lezáruló határok jelentik a jó megoldás.

Kerekítve

Kezdtem családom idegeire menni, mert oly sokszor emlegettem a hazai közigazgatás egyik szeletének, az okmányok ügyintézésének nagyszerűségét. Úgy tűnik – állítottam – hogy miközben óriásplakátokon, állampártközeli újságokban, tévékben, rádiókban közpénzből jól fizetett gyűlöletkampánnyal bódítanak bennünket, derék állampolgárokat, a háttérben mégiscsak történik valami, amit modern közigazgatásnak nevezhetünk. Egyik oldalon a lázas brüsszelezés, migránsozás, sorosozás és árnyékukban a közintézményesített tolvajlás, egyeduralom, a másik oldalon pedig a csendben és jól dolgozó közszolgák.
   Történt velem, hogy lejárt a jogosítványom érvényessége. Minderre az Ügyfélkapu általam nagyon kedvelt ingyenes szolgáltatása figyelmeztetett, kétszer is és időben. Modern emberként számítógépemről foglaltam időpontot a Központi Időpontfoglaló Alkalmazással a lakóhelyemhez közeli Kormányablakba, amely időpontot e-mailben meg is erősítettek. Egy nappal az ügyintézés időpontja előtt újra jelezték e-mailben, hogy másnap várnak rám. Meg voltam hatódva.
   Az ügyintézés a megadott időben és nagyon profi módon történt, amikor is a bájos, mosolygó ügyintéző kedvesen közölte, egy évet most el fog venni tőlem. Értetlenül néztem rá, ez is a szolgáltatás része, vagyis a kedves ügyfél megtréfálása?
   Egy tavaly januárban életbe lépett jogszabály szerint az okmányok érvényessége a születési dátumhoz igazodik, vagyis a jövőben mindenkinek a születésnapjára kell majd megújítani az útlevelét, személyi igazolványát, jogosítványát. Tetszik is az ötlet, így mindenki könnyebben igazodik el a személyes okmányai érvényességében.
   Visszatérve az ügyemhez, koromnál fogva már csak három évre kapom meg a jogosítványomat, de egy értelmetlen szabályozás miatt ezúttal csak kettőre. Persze fizetni ugyanannyit kell, mintha három évre kapnám meg. Kiderült, mivel születésnapomnál tizenkét (12!) nappal korábban jár le a jogosítványom érvényessége, ezért államunk nem ajándékoz nekem plusz tizenkét napot, vagyis nem lehet, hogy egyszer kivételesen, az átállás velejárójaként három év és tizenkét nap legyen a jogosítványom érvényessége, helyette ezúttal kapok két évet. Mondjuk még mindig jobb, mintha ennyit büntetésként kapnék.
   Mint az ügyintézőtől megtudtam, napi gond mindez, sokan kevésbé türelmesen veszik tudomásul, hogy megkárosítja őket az állam, mint én. Pedig lenne erre egy jó megoldás. Egyszerűen csak alkalmazni kellene a kerekítés szabályait, mint számoláskor, vagy a boltokban fizetéskor. Ami egy adott szám fele alatt van, azt lefelé, ami felette azt felfelé kellene kerekíteni. Vagyis a matematika szabályai szerint esetemben nem elvenni kellene tőlem 353 napot, hanem adni 12-őt. De nem így történik.
   A migránsozás, sorosozás okát legalább értem.

Az ötödik halálok

Felnőtt életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük. Legalábbis azok a szerencsések, akik nem küzdenek a munkanélküliség rémével, megfelelő képzettséggel, szakmai tudással rendelkeznek, és emiatt kellenek is a munkáltatóknak. Szükség van rájuk, de ettől még nem biztos, hogy jó is a soruk. Nagyon sokan ugyanis a szó valódi értelmében belebetegszenek a munkájukba.
   A minap olvastam ismertetőt Jeffrey Pfeffer könyvéről, a Dying for a Paycheck (nagyjából: Haláltusa egy fizetésért) című kötetéről, amelynek ismertetője így szól: „Egy felmérés szerint az alkalmazásban állók 61 százaléka állítja, hogy megbetegítette őket a munkahelyi stressz, és 7 százalékuk mondta, hogy kórházba került miatta”. A szerző a Stanford Graduate School of Businessen tanít és a modern munkahely okozta károkat térképezi fel a túlóra okozta stressztől a munka és család egyensúlyának felborulásáig.
   A kutató, aki értelemszerűen az Egyesült Államokban uralkodó helyzetet elemezte – és amely nagy valószínűséggel nem sokban különbözhet más fejlett országbeli, így a hazánkban is jellemző munkahelyi állapotoktól –, úgy találta, hogy az Újvilágban az ötödik vezető halálozási ok a munkahelyi stressz. Ez olyan krónikus betegségek sorát okozhatja, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, az anyagcserezavarok, vagy daganatos megbetegedések.
   Aki egy kicsit is ismeri a hazai vezető megbetegedések és halálokok listáját, tudja, hogy mindez mifelénk sincs másként. Akinek van egy viszonylag megfelelően fizetett állása, az lakóhelye, családi körülményei miatt nem válogathat könnyedén a munkahelyek között, jól felfogott érdekében nem ellenkezhet diktátor hajlamú főnökével, nem utasíthatja vissza a rendszeres túlmunkát, a számára megalázó feladatokat. Helyette mindezt súlyos stresszként éli meg. A ki nem beszélt, fel nem dolgozott stresszre pedig rámehet a házassága, családi élete és főleg az egészsége. Ez nem csak rá, környezetére, de az amúgy igencsak gyengén finanszírozott, viszont nagyon is leterhelt egészségügyre ró újabb terheket. 
   Nem gondolom, hogy ennek az állapotnak lenne megoldása. Mert például a munkavállalók egy faluban, kisvárosban, ahol nem túl sok a munkalehetőség, többnyire kiszolgáltatottak, amihez pedig hozzájutottak, azt őrzik akár még az egészségüket feláldozva, szélsőséges esetben az életük árán is.
   A folyamatosan stresszel terhelt dolgozó így hát csak magára számíthat. Ha helyén kezeli a napi problémákat, ha ésszel, okosan korlátozza autoriter főnöke túlburjánzását és a munkahelyi bajait a műszak végén a műhely, vagy iroda kijáratánál felejti, sokat tehet önmagáért.
   De tudjuk, hogy az ember nem így működik.

Mocorog a bolha

Szögezzük le: a ma embere azért élhet akár 80-100 évet is, mert részesülhet a modern orvostudomány és a gyógyszerkészítmények áldásos hatásában. Nyilvánvalóan az egyes országokban élők várható élettartama sok minden mástól is függ, de a kezelések igen sokunkat tartanak életben és nem halunk meg egy könnyen gyógyítható fertőzésben, mint történt volna akár egy évszázada is. Nyilván akadnak olvasóim, akik mindezt másként látják, de úgy vélem, hogy modern gyógyszerek és eljárások nélkül sokkal kilátástalanabb lenne a sorsunk.
   Akik mindezt vitatják, remek munícióhoz juthattak a napokban, amikor kiderült, hogy az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs friss jelentésében figyelmeztette a befektetőket, óvatosan közelítsenek a biotechnológiához és génterápiához, mert ha túl hamar meggyógyulnak az emberek, nem térül meg a befektetésük.
   A legtöbbek által emlegetett „tény” e témakörben, hogy azért alkalmazzák például a méregdrága kemoterápiát, vagy sugárkezelést a daganatos betegeknél, mert az sokat hoz a gyógyszer- és eszközgyártóknak, és ha ez nem lenne kiváló üzlet, már régen megoldotta volna a tudomány a rák gyógyítását. Bár megfelelő orvosi tudás nélkül nemigen lenne szabad minderről véleményt alkotni, az embert mégiscsak elgondolkodtatja a befektetési bank tanulmánya, amely szerint az emberek meggyógyítása sokkal kevésbé kifizetődő, mint hosszú távon kezelni őket.
   A The Genom Revolution (A genetikai forradalom) című, áprilisban megjelent dolgozatban a pénzügyi szakemberek arra keresték a választ, hogy fenntartható üzleti modellt jelent-e, ha meggyógyítják a betegeket. A kérdés a nemsokára elérhető génterápia miatt vált esedékessé, az új gyógymóddal ugyanis számos betegség válhat gyógyíthatóvá. A bank egyik elemzője szerint a génterápia legkiválóbb tulajdonsága, hogy csak egyszeri beavatkozást igényel, de emiatt kevesebb bevételt is eredményez majd, mint egy hosszabb kezelés. Elgondolkodtató eszmefuttatás.
   Azt szinte mindegyik beteg tapasztalta már, hogy az orvosok könnyű kézzel nyúlnak a recepttömbjükhöz és írják fel a különböző gyógyhatású szereket, amelyeket aztán mi, a kezelt páciensek vagy beveszünk, vagy nem, olyan módon szedünk, ahogy előírták, vagy nem. A legtöbbünk már tapasztalta, hogy a szakmai protokoll szerint alkalmazott gyógyszermennyiség soknak tűnik, a mellékhatások zavaróak, kellemetlenek, ráadásul akkor is meg kell vennünk egy sokdarabos készítményt, ha pár darabtól is meggyógyulunk. A szemétben landoló gyógyszer is az üzlet része.
   Ahogy írásom elején leszögeztem, sokakkal együtt hiszek a modern orvostudomány eszközeiben és az azokat előíró orvosok tudásában, jó szándékában. Ennek ellenére a gyanakvás bolhája már ott mocorog a fülünkben.

Eső után...

Olyan ellenzéki tüntetéseket láthatott a világ áprilisban kétszer is, amilyenekre az elhíresült internetes népfelháborodás óta hazánkban nem volt példa. Akik részt vettek, felemelőnek nevezték és élvezték a tömeg erejét. Valahogy így lehetnek az önkéntes békemenetelők is, legalábbis akiket nem az állampárt „civilszervezete” szervez, szállít vidékről Budapestre, importál Erdélyből, Lengyelországból. Ezúttal az újabb igazságtalan állampárti kétharmad és az ellenzéki pártok teszetoszasága miatt érzett népharag vitte utcára az embereket.
   Persze a nép kifejezéssel mifelénk csínján kell bánni, hiszen a nép békemenetes fele messze nem azonosul az ellenzéki menetessel. A nép egyik fele igen elégedett az uralkodó hatalommal, hiszen bár van bőven vaj a politikusaik fején, sok hitvány dolgot tesznek, de legalább megvédenek bennünket az amúgy nem is jövő migránsoktól. A nép másik fele úgy érzi, hogy a hatalmon lévők csalással maradtak pozíciójukban és szereztek még nagyobb hatalmat az amúgy is már abszolút teljhatalommal bíró országvezetőnek.
   Ez, vagyis a csalás volt az elégedetlenkedők százezres tüntetésének apropója is, hiszen tapasztalták, hogy nem azonos feltételekkel indulhattak a választási versenyben a résztvevők. A helyzet egy olyan evezősversenyhez hasonlított, amelyben az egyik versenyző a legmodernebb, leggyorsabb versenyhajóval állt a rajtvonalra, míg ellenfelei itt-ott lyukas, már semmire sem való teknőkkel. Nem volt kérdés ezek után az eredmény.
   Ezért is volt furcsa számomra, hogy a jó szándékú civil szervezők, akik jószerével csak internetes közösségi portálokon tudták szervezni a tüntetést, elsőre miért az új választást, mint elérendő legfőbb célt fogalmaztak meg a tömegnek. Dőreség lenne csalást kiáltva megismételt választásra kényszeríteni a hatalmat, hiszen bár történtek szép számmal furcsa dolgok a választás során, a megismételt voksolás ugyanezt az eredményt hozná. Ráadásul úgy tűnik, hogy nem volt végeredményt befolyásoló országos csalás, sokkal inkább az állampártra igazított választási törvény maga a választási csalás.
   Április 8-a, vagyis a választás óta több, az állampártra szavazott ember is elárulta, cseppet sem örül, hogy pártja újabb teljhatalmat kapott, mert ő azért mégiscsak demokrata, szerette volna, hogy a parlament többi pártjának is szerepe legyen a demokratikus Magyarország törvényhozásában és ellenőrizze a kormány és pártja munkáját. Erről újabb négy évig, vagy ki tudja meddig, már szó sem lehet. A megatüntetések és a várhatóan fokozatosan elhaló civil tiltakozások sora így hát jelenleg nem más, mint eső után köpönyeg.
   Ez a vonat már elment, ezért mostantól – ahogy kellett volna jóval korábban – igazságos kormányzást és egyenlő feltételeket biztosító választási törvényt kell követelni. Amilyenek demokráciákban szoktak lenni.