Oldalletöltések száma: 9229982
2019. június 20. csütörtök 15:07,
Rafael napja van.

Az új igazság

Éppen csak túl vagyunk az Egyesült Államok kongresszusi választásain, amely a hatalmon lévő elnök pártjának részbeni vereségével végződött. Ez azért érdekelhet, érinthet bennünket, mert a világ mára az informatikának, a mindent behálózó globális kereskedelemnek, pénzügyeknek, gyors járműveknek köszönhetően parányivá zsugorodott, így ha egy vezető hatalom első embere este túleszi magát és emiatt csuklik egyet, a világ kormányai, tőzsdéi, valutái azonnal idegesen reagálnak rá, mégpedig többnyire úgy, hogy abból a többségnek csak baja származik.
   A két évvel ezelőtti amerikai elnökválasztáskor derült fény mindarra, ami addig többnyire csak a beavatottak előtt volt világos, mégpedig, hogy miféle eszközökkel manipulálják a választok tömegeit. A félre-, vagyis a valami, valaki ellen „tájékoztatás” eszközei a fake news, az álhírek és az erre létrejött álhírgyárak hamis, bár igaznak tűnő híreinek áradata, amelyet ki sem lehet kerülni, hiszen a világ vezető hatalmai, mint az USA, Oroszország, vagy Kína éppúgy élnek vele, ahogy Magyarország kormánya is. A tömegpropaganda oly mélyen mossa át a köztudatot, hogy felkészült, nagy tudású gondolkodó legyen az, aki ezen felül tud emelkedni és valóban látja az igazságot.
   Az álhírgyártás mára nagyüzemi termeléssé, sokfelé állami irányítású eszközzé vált az éppen hatalmon lévők uralmának bebetonozása, ellenfeleik lejáratása, teljes ellehetetlenítése érdekében. Ha csak a hazai helyzetet nézzük, érdemes végiggondolni hány „köz”-nek mondott médium, adóforintjainkból, vagyis közpénzen táplált újság, tévé, rádió, hírportál, óriásplakát ontja a kormánypropagandát és máris rájövünk, hogy az igazság igencsak viszonylagos. Napjainkban az az igazság – és nem csak nálunk – amit a legerősebb álhírgyártó állít, amely a legtöbbekhez eljut és amelyet a legtöbben el is hisznek.
   A fake news után megjelent egy új fogalom, sőt technika, a deepfake is. Ez a kifejezés azt takarja, hogy a megfelelő technológiával és némi informatikai tudással bárkinek bármilyen videóra, hanghordozóra rögzített mondatából vagy cselekedetéből szinte tökéletes bizonyíték gyártható ellene a ránézve terhelő (bár a valóságban meg sem történt) tetteiről és ez azt jelenti, hogy a világ végleg elvesztette a bizonyosságot az igazság és a hazugság között. A mesterséges intelligencia segítségével, a kép- és videomanipulációs eljárásokkal létrehozott deepfake-ek igen erősen növelhetik az álhírkampányok hatékonyságát. Mára az lett az igazság, amit el akarnak hitetni velünk, és amit beállítottságunk, vagy éppen lelki békénk okán hinni is akarunk.
   Amennyiben viszont nem akarunk végképp áldozattá válni, itt az ideje, hogy ha óriásplakátokról, tévéreklámokból, közösségi portálokról ránk üvölt az „igazság”, azonnal kezdjünk el kételkedni.