Oldalletöltések száma: 9901482
2019. augusztus 23. péntek 08:24,
Bence napja van.

Hal és vad, meg sok jó együttes

halvas velenceitoszet huMár 12. alkalommal rendezik meg Agárdon a Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivált. A gasztrofesztivál ezúttal sem csak enni és innivalót kínál a közönségnek, de számtalan kulturális és szórakoztató program is várja a látogatókat.

   Május 3-án, pénteken kezdődött és vasárnap este zárul az idei esemény, amelyek programját, helyszíneit felsorolni is nehéz. A fesztiválközpont, ahol a nagyszínpad és büfés pavilonok is állnak, hagyományosan a 7-es főúton mellett, a közsimert ezüst szarvas szobor parkjában található.

   Meg sem kíséreljük felsorolni a látnivalókat, hiszen a nagyszínpadon kívül a posta háta mögötti büfésor előtt felállított kisszínpadon, az Agárdenen is sok együttes szerepel majd. A műsorok sokaságából kikapcsolódás jelenthet a tókörüli autóbuszos túra éppúgy, mint a látogatás a dinnyési halivadéknevelőben.
   A fesztivál eseménye a Velencei-tavi Évadnyitó Horgász- és Halászléfőző Verseny az agárdi Napsugár strand mellett, a vasúti átjáróval szembeni csónakkikötő mentén, vagy a lovasszekér-túra a dinnyési Fogatudvarral. Ha az időjárás engedi, lehet sárkányhajózni a Dragon SE sportolóival és immár hetedszer rendezik meg a Fesztivál-Futóversenyt is. Az egyórás sétahajózás is sokakat vonzhat, ha ezúttal tévednek rossz idős előrejelzésükkel a meteorológusok.
   Lesz anyák napja, kicsit másként és kiállítás Népviseletek Kapuvártól Székelyföldig címmel, valamint szalvétakiállítás is. A színpadokon egymásnak adják a váltót a különféle stílust képviselő együttesek, miközben különleges harapnivalók és innivalók sokasága kínálja magát a fesztivál látogatóinak.
   Akit érdekel a részletes program, itt mindent megtalál. Az biztos, hogy a kínálaton nem múlhat a jó hétvége.