Oldalletöltések száma: 10474730
2019. november 11. hétfő 23:37,
Márton napja van.

Közúti túlélőshow, hatalmas tétekkel

motor auto balesetAki autóval a közutakra merészkedik, sohasem tudhatja, hogy aznap épségben hazaér-e, vagy sem. A közúti közlekedés még akkor sem volt teljesen biztonságos, amikor csak lézengtek az utakon a járművek, ma pedig milliószámra rohangásznak a soklóerős autók, motorok bennük, rajtuk olykor nagyon is felelőtlen vezetőkkel.

   Október 19-én közleményben tájékoztatták a rendőrök az embereket, mert a hónap elejétől számítva 40 ember vesztette életét közúton. Azóta ez a szám növekedett, október 24-ig már 50-en haltak meg közúti közlekedési balesetben. Vörös kódot adtak ki a rendőrök az elmúlt két hónap baleseti adatai miatt – írta a Police.hu.

   Tavaly szeptembertől intenzív kampányba kezdett a rendőrség. Bejelentették, hogy az ellenőrzések módszerein változtatni fognak, és ennek alapján jártak el. Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, hogy egy évvel ezelőtt elhatározták, ezentúl nem jelentik be előre az ellenőrzések helyét és idejét. ennek nyomán rövid időn belül azt tapasztalták, hogy a baleseti adatok kedvező irányba változtak.
   A tendencia egészen eddig kitartott, folyamatosan csökkent a balesetekről szóló adatok száma. Azonban a szakemberek számára már idén szeptembertől érezhető volt, hogy romlásnak indult a közlekedési morál, ami az októberi adatokat nézve mélyrepülésbe torkollott. A Véda rendszer adatait elemezve kiderült, hogy a sebességtúllépések aránya folyamatosan emelkedik. Míg két hónappal ezelőtt a halálos áldozatok száma a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen kevesebb volt, addig októberben néhány hét alatt az adatok csúcsokat döntöttek.
   A vörös kódot azért adták ki, hogy a közlekedők vegyék komolyan a riasztást. A bekövetkezett esetek elemzésekor nem találtak logikai összefüggéseket. A balesetekben gyerekek, fiatal lányok, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, autósok, kerékpárosok, teherautó-sofőrök, motorosok és gyalogosok vesztették életüket. Többségében súlyos szabályszegés áll a szerencsétlenségek hátterében, de történtek olyan esetek is, amikor kisebb hiba, pillanatnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát.
   Idén októberben öten haltak meg Magyarországon úgy, hogy egy vasúti átjáróba a tilos jelzés vagy a stoptábla ellenére hajtottak be gépjárművel. Csak októberben hat esetben állapították meg a baleseti helyszínelők azt, hogy az autós vagy a motoros nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Három esetben okozott tragédiát ugyanebben a hónapban a rosszul kiszámított előzés, illetve a figyelmetlen sávváltás. Az emberi felelőtlenség miatt is többen életüket vesztették. Jogosítvánnyal nem rendelkező autós nem adott elsőbbséget, ami miatt egy ember meghalt és hatan súlyos sérüléssel kerültek kórházba. Drog hatása alatt álló gépkocsivezető is ütött el szabálytalanul közlekedő gyalogost.
   A szakember ígéri, hogy a rendőrség ezután is határozottan fellép a jogsértésekkel szemben, és minden olyan eszközt alkalmazni fog, ami gátat szabhat a kedvezőtlen folyamatoknak. De számtalanszor bebizonyosodott az is, hogy mindez kevés, ha a közlekedők nem partnerek, vagyis mindannyiunknak nagyon figyelemmel, szabálykövető módon, fegyelmezettebben kell közlekednünk – derül ki a Police.hu oldalon olvasható interjúból.