Oldalletöltések száma: 10531330
2019. december 6. péntek 03:51,
Miklós napja van.

Népszerűtlen drótszamár

Két hét alatt egyszer sem ül biciklire a magyar lakosság 60%-a.

   Újabb történelmi csúcsra értek a hazai üzemanyagárak. Lehetne közlekedni autó helyett kerékpárral is.

   Amit nemigen szeretnek a magyar emberek– derült ki egy nemrég készült felmérésből. A férfiaknál valamivel jobb az arány: az erősebbik nem 43%-a rendszeresen kétkerekűt választ. Ennél jóval kevesebben vannak azok, akik 60 év felett biciklire ülnek, ebből a korosztályból 34% nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen használja a közlekedésnek ezt a módját. De nem csak a nemek és a korosztályok között vannak különbségek, regionálisan is eltér az, ki milyen gyakran pattan biciklire.
   A Nyugat-Dunántúlon a lakosság 47%-a, az Észak-Alföldi területeken viszont 63%-a kerekezik rendszeresen. A felmérés alapján a legkevesebben Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúli területeken használják drótszamarukat: 26 illetve 27% csupán. A megkérdezettek válaszaiból az is kiderül, hogy a legtöbben még csak nem is közlekedési alternatívaként, inkább testmozgásként ülnek bicajra.
   Az ezerfős minta alapján ez Budapestre igaz a leginkább, a főváros lakosságának 11%-a így mozog rendszeresen.