Lapos korong a Föld, szélein jeges falakkal

fold lposAnnyi minden terén tapasztaljuk a visszatérést egy korábbi, már-már elfeledett állapothoz, hogy talán már meg sem lepődünk azon, hogy a tömegeket érintő néphülyülés a tudományok terén is sikerrel hódit. Például aki azt gondolná, hogy a Föld gömbölyű, mind többek szerint nagyon téved.

   November második hétvégéjén rendezték meg az ismert világ egyik legbutább eseményét az Egyesült Államokban, Észak-Karolinában. Ez volt az első konferencia, ahol tényleg olyan emberek gyűltek össze, akik hiszik, hogy a Föld nem gömbölyű, hanem lapos – írta a komoly eseményről a 444.hu.

   A laposföld-hívők őszintén hiszik, hogy a Föld valójában lapos, korong alakú, és az Antarktisz biztosítja a szélén a jeges falat. Úgy vélik, az emberiség egy óriási összeesküvés-elmélet áldozata, és az ő feladatuk kimenteni mindenkit abból a sötétségből, amelyben élnek. Egyik legfontosabb érvük a tudományos tények ellen például, hogy ha a Föld forog, miért nem érezzük a mozgást?
   A konferencia egyik szupersztárja volt az egykori profi videojátékos, Mark Sargent, akinek Flat Earth (Lapos Föld) nevű Youtube-csatornáját 40 ezer ember követi. Sargent úgy gondolja, az emberiség 1956 óta él egy ahhoz hasonló hazugsághalmazban, mint amilyet a Truman Show című filmben láthattunk. Szerinte a NASA 60 éve látja el az embereket kamu képekkel, de a laposföld-hívőknek köszönhetően egyre több embernek nyílik fel a szeme.
   A rádiós, Jeran Campanella képviselte a kemény, szinte már vallásos szinten eszetlen vonalat, ő leplezte le a NASA-t, és minden más űrhazugságot is. Campanella feleségét is magával ragadta gyagyaföldre, és most közösen küzdenek azért, hogy másokat is meggyőzzenek igazukról.
   Az őrület feltámadása 2011 körülire tehető, a hívők pontos számát megbecsülni nehéz. A laposföld-hívők első nemzetközi konferenciája akkora siker volt, hogy jövőre is megrendezik, az esemény oldalán már meg is kezdődött a visszaszámlálás – derül ki a 444.hu összeállításából.