Oldalletöltések száma: 7027539
2018. augusztus 17. péntek 03:51,
Jácint napja van.

Elfolyó pénz ellen háztartási napló

haztartasi naplo giadinhmoi vnNem vagyunk egyformák, vannak könnyű kezű emberek, akik markából csak úgy folyik ki a pénz, nemigen nézik minek mennyi az ára, mások meg takarékosak és akadnak olyanok, akik szinte fogukhoz vernek minden garast. Egy családon belül lehetnek ilyenek és olyanok is, tehát nem árt megtervezni a családi költségvetést.

   Pénzügyeink alapja, hogy tisztában legyünk azzal, mire mennyit költünk. Minden hónapban marad-e tartalék, vagy éppen csak elég a jövedelmünk. Ha valóban mi akarunk a pénzről dönteni, akkor nincs mese: vezetni kell a háztartási naplót – tanácsolta az Azénpénzem.hu.

   A pénzügyi szakportál szerint legjobban akkor mérhetjük fel, hogy hova folyik ki a szükségesnél több pénz a kezünkből, ha naplót vezetünk a háztartásunk bevételeiről és kiadásairól. Ez időigényes és odafigyelést is igényel, de érdemes megtenni, hamarosan érzékelhetővé is válik az eredménye.
   Első lépésként elegendő, ha megnézzük, hónap elején mennyi pénzünk volt, mennyi bevétel érkezett, és a hónap végén mennyi pénz maradt. Már ebből kiderül, hogy valóban annyit költünk-e, amennyit megengedhetünk magunknak. Persze Lehetnek váratlan kiadások, sőt olyan is, ami egyik hónapról a másikra húzódik át. A legjobb tehát, ha minden nap rászánunk néhány percet a költések vezetésére, és minden hónapban eltöltünk egy órát azzal, hogy összesítjük a bevételeinket és kiadásainkat. Hamar tapasztalni fogjuk, hogy az így eltöltött idő valóban pénzzé válik.
   Költségvetésünk elkészítésekor bevételeinket szembe kell állítani a kiadásainkkal. Érdemes figyelembe vennünk, hogy melyek az olyan havi fix költségek, mint a rezsi, biztosítások díja, a kocsi havi költsége, hiteltörlesztés, gyerekek utáni befizetések és melyek a megélhetés kiadásai. Ide tartozik az étkezés, ruházkodás, sport, szórakozás.
   Ha tényleg szeretnénk tudni, hol spórolhatunk, pár hónapig tételesen is vezethetjük ezeket a számlákat. A bevétel és kiadás összevetése egyértelműen megmondja, hogy egyensúlyban van-e a költségvetésünk vagy sem. Nem szabad ugyanis tartósan többet költenünk annál, mint amennyi bevételünk van.
   A váratlan kiadásokra is érdemes előre felkészülni és spórolni rá. Mindig legyen vésztartalékunk átmeneti munkanélküliség vagy betegség esetére. Biztosításokkal ugyancsak felkészülhetünk anyagilag a váratlan eseményekre – írta az Azénpénzem,hu.