Oldalletöltések száma: 7430647
2018. október 18. csütörtök 19:43,
Lukács napja van.

Másfél évtizeden belül nagy bajban lehet az internet

internet deepwaterdesal comModern világunk olyannyira az elektromosságra és az internet szolgáltatásaira épül, hogy ezáltal igen törékennyé, sebezhetővé is vált. Már a legkisebb hiba is megállíthatja, meghiúsíthatja mindennapi életünket.

   Akár már 15 éven belül víz alá kerülhet a globális internetes infrastruktúra egy része, ez pedig a továbbgyűrűző hatások miatt jelentős fennakadásokat okozhat a kommunikációban, derült ki a wisconsini és az oregoni egyetemek kutatóinak új, közös tanulmányából, amit egyelőre még csak egy konferencián mutattak be – írta a 444.hu.

   Tanulmányukban az amerikai internetes infrastruktúráról rendelkezésre álló adatokat vetették össze a globális felmelegedés miatti tengerszintemelkedés modelljeivel, és már ez alapján is arra jutottak, hogy akár 15 éven belül katasztrofális károk keletkezhetnek a hálózatban.    Pedig, ahogy arra Greta Byrum, a Digital Equity Lab társigazgatója külön is felhívta a figyelmet, az amerikai netes infrastruktúráról készült térképek meglehetősen hiányosak, a magáncégek nem túl közlékenyek, ha hálózati infrastruktúrájukról van szó. Vagyis a tengerszintemelkedés hatása még a tanulmányban vázoltnál is katasztrofálisabb lehet.
   Mindez azért is komoly veszély, mert a partközeli, elárasztott infrastruktúra lebénulása még a szárazföld mélyében is problémákat okozhat. A rendszerleállás továbbgyűrűzhet, a túlterhelődő szárazföldi hálózat is lebénulhat. A lényeg, hogy bár a modellek szerint a tengerszint emelkedése csak az évszázad végére hozhat katasztrófális változásokat, vagyis akkora önthetik el az óceánok a világvárosokat, pusztító hatásait már a mi életünkben is átélhetjük – olvasható a 444.hu cikkében.